Illúzió

Drámai helyzetben állt színpadra a két testvér egyike! (videó)

A 26 éves Calum Scott (26), és húga Jade (22), egymás után állt a Got Talent tehetségkutató színpadára. Elsőként Jade-et hallgatták meg. 

 

 

1

 Jade két esélyt is kapott, mialatt bátyja szíve együtt dobogott vele a színfalak mögött:

Végül nem nyűgözte le a zsűri tagjait, nem jutott tovább. Calum megölelgette síró húgát, majd ebben a lelkiállapotban sétált ki a világmegváltó deszkákra. Dráma lehetett a lelkében, ami látszott is rajta. De igyekezett legyűrni az érzelmeit és bizonytalan kezdet után végre kiengedte a hangját, a dal felénél már akár Adam Levine-t is képzelhettük volna a színpadra. De Calum hangja teljesen egyedi, stílusában is eredeti. Idegességén átragyogott végre a tehetsége. Bár a kamera sokszor vándorolt Jade-re, aki a színfalak mögött sírdogált és szorított testvére sikeréért, kettős érzéseket üzennek felénk. Sajnálatot és csodálatot vált ki a felvétel egyszerre. 
A dal végén pedig Simon Cowell olyat tesz, amire nem sűrűn került sor a műsor történetében!

 Végül Jade is az aranyesőben állhatott, mert Simon, Calumra zúdította ezeknek a szavaknak a kíséretében:
“Soha nem hallottam még ilyen tehetséget a show történelmében! Komolyan mondom, a te verziód szenzációs volt, és ez megmutatja számomra, hogy sokkal több vagy egy énekesnél, te egy előadóművész vagy!”
Azért ez tőle nem semmi, lássuk be…

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!