Illúzió

A bükki füvesember éves Egészségvédő Naptára!

Az egyik kedvenc listám, amit hosszú idő óta tartok kinyomtatva a konyhai faliújságomon. Fél évig követtem Gyuri bácsi tanácsait, és számomra bizonyított.

 

 

1

Tavaly márciusban mélyrepülésbe került az immunrendszerem. Alig lábaltam ki az influenzából, jött a köhögős nátha. Vírus és baktérium tenyészet voltam. Március elején, amikor először találkoztam a füves naptárral, egy pillanatig sem habozva, nekiálltam a rendszeres teázásnak.
Nem vagyok valami kitartó a tea főzés-ivás tekintetében, sőt semmiben, amihez folyamatos figyelemre van szükség, de olyan vacakul voltam, hogy nem odázhattam tovább, rá kellett szoknom a rendszerességre. Így történt, hogy 2014.március első napjaiban, az ajánlott kakukk és orbáncfüvet iszogattam, három naponta váltogatva. Nem mondhatnám, hogy jól esett. Különösen a kakukkfű, az intenzív íze miatt, főként, hogy az előírásnak megfelelően ízesítés nélkül gurítottam le reggelente. De befogtam az orrom és zutty. Körülbelül két hét múlva azt tapasztaltam, hogy sokkal zökkenőmentesebben iszom meg, nincs előtte felkészülés, kezdek hozzászokni az ízekhez. Ezt követte a menta tea, ami már kifejezetten jól esett. És az ízét mennyeinek találtam a kakukkfűéhez képest. Szép lassan, rászoktam. És nem csak, hogy nem estem vissza azóta se egészségileg, de egy sor dolgot tapasztalok, amire nem is számítottam. Dúsult, fényesedett a hajam, a fodrász már dühöng ha vágatni megyek, hogy annyi munkája van vele. A bőröm minősége sokkal jobb lett. És ami  a legszebb, hogy tele vagyok energiával. Beiratkoztam egy konditerembe, és harmadik hete járok szinte mindennap 2-3 órát edzeni, heti 4×5-ször. Hiszem, hogy ez is “mellékhatás”, mert különösen a tavasz szokott megkínozni, amikor alig térek magamhoz a “téli álomból”. Tehát, figyelem magam, teázok tovább szorgalmasan, és nem térek el Gyuri bácsi utasításától. 

Próbáld ki te is!

A testi betegségek lelki okainak lexikális felsorolását ITT találod!

1

Gyuri bácsi a bükki füvesember üzenete:

“Ezt a gyógynövény-használati rendszert húszonvalahány éve használom eredményesen. Ennek köszönhetően 85 évesen is egészséges vagyok. Velem is előfordul, hogy nem tudom meginni a soron következő teát, de ebből nem lesz semmi baj. Kérem, gondolják meg és használják! ÉRDEMES!!!

Ezzel egy évre nagyon sokat tesznek a saját egészségük megóvása érdekében.
A téli hónapokra azért írtam mentateákat, mert a bennük lévő mentyl jó baktériumölő, és ezáltal segít a nátha megelőzésében.

Az egészségmegőrző gyógynövénykúra egyes elemeit össze lehet cserélni, saját elhatározásunk szerint, kivétel ez alól a két csalánkúra és télen a mentatea. Ezeknél az időpont lényeges!

Itt találod a Nagy gyógynövény horoszkópodat!

A fiataloknak 14 és 30 év között, elég ha a felét megcsinálják a kúrának, azaz két hét helyett csak egy hétig, négy hét helyett csak két hétig isszák a teát.

14 év alatt nem javaslom az egészségmegőrző gyógynövénykúrát! “

EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR

01.02.-01.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE, NYUGTATÓNAK
Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

01.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE
Egy csésze valamilyen mentatea.

01.16.-01.30-ig – NŐI ÉS FÉRFI IVARSZERVEK ERŐSÍTÉSÉRE, HÓLYAGERŐSÍTÉSRE
A nőknek 14 éves kor felett három naponként egy csésze cickafarkfűtea. A 2,5dl vízhez csak egy csapott teáskanál női és férfifüvet tegyenek. Ez alatt az idő alatt egy ülőfürdőt is javasolok. Elkészítése: mint a 07.20-07.31-nél. Férfiaknál 50 éves kor után három naponként reggel egy csésze kisvirágú füzike tea. 14 év felettiek is fogyaszthatják.

01.31. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE
Egy csésze fodor- vagy borsmenta tea.

02.01.-02.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE, NYUGTATÁSRA, VÉRTISZTÍTÁSRA
Minden negyedik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg válogatva. A közbeeső napokon négy naponként egy csésze pásztortáska.

02.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE
Egy csésze vmelyik mentateából.

02.16.-02.28-ig – MÁJ- ÉS EPETISZTÍTÁSRA
Három naponként egy csésze gyermekláncfűlevél- vagy gyökérből készült tea. A gyökérteát 2-3 percig főzni kell.

03.01.-02. – BÉLKIÜRÍTÉSRE
Előtte való este egy csésze erős hashajtó tea, abból a gyógynövényből, amelyik 07.01-jén bevált.

03.03. – 03.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE
Három naponként reggel egy csésze kakukkfű vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

03.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE
Egy csésze mentatea valamilyen mentából.

03.16.-03.31-ig – VESE TISZTÍTÁSA
Nyírfalevélből igyanak meg három naponként egy csésze teát reggel.

04.01. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE
Egy csésze mentatea vmilyen mentából.

04.02.-04.14-ig – IDEGERŐSÍTÉSRE, NYUGTATÁSRA
Az első héten minden második nap lefekvés előtt egy csésze orbáncfű- a második héten este egy csésze citromfűtea.

04.15. – MIRIGYEKRE
Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

04.16.-04.30-ig – TÜDŐ ÉS LÉGÚTI TISZTÍTÁSRA
Három naponként étkezés előtt egy csésze tea a 10.16-10.30-ra összeállított teakeverékből.

05.01.-05.30-ig – TISZTÍTÁSRA
Minden reggel étkezés előtt egy csésze csalánlevél tea. Ha nincs friss csalán, a száraz is jó. Akinek a gyomrát bántja a csalán – sav túltengése van – rövidebb ideig igya a teát. Neki 4 naponként fehér árvacsalán-teát kell inni, az sav csökkentő, de többet ne igyanak belőle. (Móváron beszerezhető a Calendula drogériában, a Kórház utcában)

06.01.-06.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE
Három naponként reggel egy csésze kakukkfű – vagy orbáncfű tea.

06.15. – MIRIGYEKRE
Reggel egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.

06.16.-06.30-ig. – SZÍV ÉS VÉRNYOMÁS, ÉRTISZTÍTÁS
Három naponként egy csésze galagonya tea. Ezt a magas v normál vérnyomásra igyák. Akinek alacsony v ingadozó a vérnyomása, fagyöngy teát igyon. Elkészítési módja: 2,5 dl lágy vízbe egy teáskanál fehér fagyöngyöt (levél és szár) teszünk, 12 órát áztatjuk és leszűrjük.

07.01.-02. – BÉL KIÜRÍTÉSRE
Egy nap hashajtó kúra, este egy csésze bodzahajtás vagy gyújtoványfű vagy kutyabengekéreg, esetleg szenna. Ezek közül azt válasszák ki maguknak, amelyik teljes kiürítést csinál a beleikben.

07.03.-07.18-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE
Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű-tea reggel. Lehet válogatni is.

07.19. – MIRIGYEKRE
Egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.

07.20.-07.31-ig – NŐI ÉS FÉRFI IVARSZERVEK ERŐSÍTÉSÉRE
A nőknek három naponként egy csésze cickafarkfűtea elfogyasztását fogyasztását javaslom. A 2.5 dl vízhez csak egy csapott teáskanál füvet tegyenek. Ezt életkortól függetlenül csinálják, kivéve a 14 éven aluli leányokat. Ez alatt az idő alatt egy ülő fürdőt is javaslok cickafarkból.
A fürdő vízhez 5 liter teát öntsenek. 1 liter teához 1 evőkanál fű kell. A szívtájékot ne érje a víz. A férfiaknál az 50. év körülieknek három naponként reggel egy csésze kisvirágúfüzike tea. Fiatalabbak is fogyaszthatják 14 év felett.

08.01.-08.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE
Minden harmadik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

08.15. – MIRIGYEKRE
Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

08.16.-08.31-ig – MÁJ- ÉS EPETISZTÍTÁSRA
Ilyenkor virágzik az aranyvesszőfű. A friss növények hatékonyabbak, aki tud szedjen. Három naponként reggel étkezés előtt egy csésze tea.

09.01.-09.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE
Három naponként reggel egy csésze orbáncfű vagy kakukkfű tea, esetleg váltogatva.

09.15. – MIRIGYEKRE
Egy csésze közönséges galaj vagy ragadósgalaj-tea.

09.16.-09.30-ig – VESE ÉS HÚGYUTAK TISZTÍTÁSÁRA
Mezei zsurlóból három naponként igyanak meg reggel egy csésze teát.

10.01.-10.14-ig – IDEGERŐSÍTÉS, NYUGTATÁS
Az első héten minden második nap egy csésze orbáncfű tea este lefekvés előtt. A második héten minden este egy csésze citromfűtea lefekvés előtt.

10.15. – MIRIGYEKRE
Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

10.16.-10.30-ig – TÜDŐ ÉS LÉGÚTI TISZTÍTÁSRA
Három naponként este étkezés előtt egy csésze az alábbi összetételben: 1rész lándzsás útifű, 1 rész martilapu, 1 rész tüdőfű, 1/2 rész ökörfarkkóró-virág.

11.01.-11.30-ig – ÁLTALÁNOS TISZTÍTÁSRA
Minden reggel egy csésze csalánlevélből készült tea. A savtúltengésben szenvedők három naponként a csípős csalán helyett fehér árvacsalánból készítsék a teát.

12.01.-12.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE
Első héten egy csésze kakukkfű mindennap. Második héten egy csésze orbáncfű tea mindennap reggeli előtt.

12.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE
Egy csésze menta tea, fodormentából vagy illatos macskamentából.

12.16.-12.31-ig – SZÍVMŰKÖDÉSRE, VÉRNYOMÁSRA
Három naponként egy csésze galagonyatea. Ezt a magas vagy normál vérnyomásúak igyák. Akinek alacsony vagy ingadozó a vérnyomása, fagyöngyteát igyon. Elkészítése leírva 06.16-06.30-nál. Fagyöngy helyett pásztortáska-teát is lehet inni, ezt forrázni kell, mint a galagonyát. A pásztortáskát mindenki ihatja.

(Ha teafogyasztással, egészséggel kapcsolatban szeretnél tanácsot, tájékoztatást kérni, kérlek írj az info@gyorgytea.hu címre.)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bea Bettes says:

    Kedves Gyuri bácsi,szeretnék onnel találkozni személyesen,mert kb.18 éve kezelnek antibiotikumokkal az állando nátha,megfázás-s ebbol kialakult kulonféle gyulladások ellen-mindhiába.
    Nagyon surgosss,mert nagy fájdalmaim vannak,s kohogok éjjel is.
    Szlovákiábol,Bánrévéhez kozel lakom.
    Email címem,2006kinga@gmail.com,koszonom nagy tisztelettel Bea

  2. Emilia Mátray says:

    Kedves Gyuri Bácsi !

    Már nagyon régen tervezzük , hogy felkeressük Debrecenből a Gyuri bácsit !

    Csodálatos embernek tartjuk ” természetgyógyász “szakemberként is !

    A Dr.Molnár Gábor a körzeti orvosunk /biztos tetszik ismerni ! /akinek Bükkszentkereszten van üdülője a Tölgy u – ban ./

    Egy pár napra szeretnénk elmenni Bükkszentkeresztre ! Csupán , azért , hogy elmenjünk a Gyuri bácsihoz és a szaktanácsát kikérjük . Persze az ajánlott gyógyfüvekből is szívesen vásárolnánk .!

    Nagyon örülnék , ha megtetszene írni az email címét , hogy az időt egyeztetnénk , hogy mikor tud fogadni !
    Nagyon boldog lennék , ha tetszene válaszolni a soraimra !

    Ha nem email által , levélben !

    email címem : emilia.matray@hotmail.com

    Lakás cím :4032.Debrecen.Civis u 15 .

    Szeretettel üdvözlöm : Nagyné Mátrai Emilia .

    Debrecen 2016.04.22.

  3. Magyar Tibor says:

    Vagy felmész a Györgytea .hu oldalra és meg tudod rendelni szép igényes kivitelben

  4. József, vagy kiírod kézzel, vagy kinyomtatod innen az oldalról 🙂

  5. József Zsigó says:

    Hogyan lehet ehhez a naptárhoz hozzájutni?
    Üdv.:Zsigó


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!