Illúzió

A bükkszentkeresztesi füves ember válogatott receptjei mindenféle betegségre!

Mindennap egyen szilvalekvárt bélrák ellen! Ilyen, és ehhez hasonló tanácsokat vág rá kapásból Gyuri bácsi, az érdeklődő kérdésekre. Helytelenül étkezünk, savasító ételeket fogyasztunk zömében (tejtermékek, savanyú káposzta, bab, borsó); sok húst eszünk, amelyből kioldódva az állati húgysav koncentrációja megnő a vérben. Továbbá számos adalék és vegyianyag terheli meg a szervezetünket. Ezt tetézi a rendszertelen táplálkozás, a szmog és az 1986-os csernobili katasztrófa is, mely felelős a testünkben kialakuló rákos sejtekért. Elmondja, hogy a szilvalekvár rengeteg antioxidánst tartalmaz, rendszeres fogyasztása gátolja – különösen a vastag- és a végbélben – a daganatos sejtek kialakulását. Felbecsülhetetlen tapasztalatokkal rendelkezik!

 

 

1

150 féle gyógynövényt ismer és használ bükki környezet által kínált természetes élővilágból. Szinte mindent meg lehet gyógyítani : jelenti ki teljes meggyőződéssel. ,,Gyógyszeripar csak kétszáz éve van, előtte növényeket használtak” – hangoztatja, és igaza van. 

A növények rengeteg mindenre jók, többféle gyógyhatással bírhat hatóanyaguk. Az állatvilágból emel ki követendő példákat ennek alátámasztására. Az elefánt a szülés megkönnyítéséhez gyógyító leveleket fogyaszt, a csimpánz pedig  negyven  féle gyógynövényt ismer a gyomorpanaszokra.

Gyuri bácsi tudását ma már természetgyógyászok, orvosok, tudományos kutatók is elismerik.
• Számos elismerése, kitüntetése mellett 2013. szeptemberében a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a magyar népi gyógyászat képviselőjeként Magyar Örökségdíjat kapott. Szintén 2013-ban, „a népi gyógyítás hagyományainak megőrzése, a gyógynövények gyógyhatásának, egészségmegtartó erejének széles körben történő megismertetése területén végzett több évtizedes példaértékű munkája elismeréseként” a Fleischmann Rudolf-díjat is megkapta, a vidékfejlesztési miniszter felterjesztésére. 2015-ben pedig a közönség szavazatok alapján megkapta a Prima díjat Tudomány kategóriában. “Cukorteáját” a tengerentúlon is vásárolják, minden hétvégén tanácsadást tart, Erdélybe jár kolostorok gyógynövény kertjeit újratelepíteni. Egy és háromnapos gyógynövénytúrákat tart Bükkszentkeresztesen, hogy segítsen megőrizni, tanítani és népszerűsíteni a népi gyógyászat hagyományait, különös tekintettel a gyógynövények felhasználására.
Közel a 90.életévéhez, még mindig sok aktív korút lepipál energikusságával! 

1

AJÁNLOTT BŐRRÁKRA:

Diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos  szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

Testi betegségek lelki okainak lexikális felsorolását ITT találod!

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJRA AJÁNLOTT:

3gr diólevelet le kell forrázni 2 dl vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

KERINGÉSJAVÍTÁS AGYI VÉRELLÁTÁS:

Félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a  két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AZ AGYI EREK TISZTÍTÁSA:

Cavinton helyett: 3 gr kis téli zöld meték és 3 gr Orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után  megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB:

 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

CSONTRITKULÁS KEZELÉSE:

Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül  van egy vékony hártya, azt ki kell húzni  belőle,megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:

A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük, és amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a fájós részre rákenjük esténként, úgy,hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a  gerincünket és belemasszírozzuk, teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.
 
KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN:

Szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.
 
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM  LÁTUNK JÓL:

Egy csapott evőkanál diólevél teát 2 dl vízzel leforrázni, 10 percig állni hagyni és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöld hályog van, akkor 1 évig kell használni.
 
HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS:

Egy csapott evőkanál diólevél teát 2 dl vízzel leforrázni, 10 perc állás után naponta 1×2-szer  felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.
Mandulagyulladás esetén: közönséges galaj teát kell inni.
Náthára és köhögésre:  a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.
LEGTÖBB PENICILLIN A  PÓKHÁLÓBAN VAN!

PAJZSMIRIGY, AKÁR ALUL, AKÁR  FELÜL MŰKÖDIK:

Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanálnyit, 2 dl vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargarizálni kell, majd szép lassan, kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.
 
ALLERGIA ÉS ASZTMA:

Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea.
1 csapott evőkanálnyit,  2dl forrásban levő vízzel leönteni, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER.
A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott evőkanálnyi teát, 2 dl forró vízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu-n.
 
MÁJ ÉS EPE:

KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ  EPÉT.

Ilyenek: a pemetefű tea, az ezerjófű tea, a gyermekláncfű leveléből készült tea, a rukkola saláta /nagy bevásárló központokban lehet kapni lilás színű saláta/ nagyon keserű, de minden nap a salátánkba keverjünk bele egy kicsit.
 
HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A  LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.
 
MAGAS KOLESZTERIN:

Nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.
 
EPEKŐ:

minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.
 
GYOMORÉGÉS:

Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomorsavat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl forró víz, 10 perc állás után minden nap meginni a savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.
Lúgosításra: Fehér árvacsalán tea. A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni  elölről. 2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.
Széklet: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor has fogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől. 
Ha szorulás van:, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani: Gyujtoványfű-tea, mezei kotáng virág hígabb széklet kökényvirág, kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.
Hasmenés: Nem jó a kamillatea, mert  teljesen szétroncsolja a  bélbolyhokat. Diólevél tea fogyasztása 6 hétig. Vadsóskamag nyersen darálva.
Aranyér: Nagyútifüvet zöld állapotában megmosni, megcsipkedni és sűrűre elkészíteni, éjjelre rá kell kenni, még ha belül is van az aranyér, akkor is rá kell kenni. Télen szárított állapotában nem olyan hatásos, mint nyáron, de ha  leforrázzuk az 1 csapott evőkanál nagyútifüvet, és utána leöntjük róla a vizet 10 perc állás után, ugyanúgy használhatjuk, mint zöld állapotában.
 
ÍZÜLET (pld. Köszvény):

Erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.
Reuma: Réti legyezőfűHa a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét  működteti, tehát vízhajtó:a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltó galaj, csalántea/de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/.
 
LÁBIZZADÁS, KÖRÖMGOMBA, VAGY HIDEGLÁB:

Diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat.
Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni.
Éjszakai izzadás  elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.
 
MAGAS VÉRNYOMÁS:

Vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van. Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.

Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült teát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.
Baloldali hátsófali szívinfarktus elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével  kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehér fagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea. 65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x  cickafark teát igyunk napi egy-két csészével, a hirtelen szívhalál elkerülése végett.
 
VASHIÁNY:

Szederlevélből  készült tea a legjobb.
 
IMMUNERŐSÍTÉS:

Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom,  citrusféle gyümölcsök. Megfázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.

PROSZTATA:

Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata,  akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le kell forrázni 2,5 dl vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.
 
KLIMAX:

Ösztrogénhiány – cickafarktea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.
 
NŐI SZŐRÖSÖDÉS:

Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

CISZTA, VAGY MIÓMA A PETEFÉSZKEN:

Diólevél tea 1/2 l készíteni, ebből 2dl -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni. Éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni  és átkötni.
 
CUKORBETEGSÉG:

A betegség esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.
Megelőzésre: szederlevél  tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér  babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni.
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol. Fekete áfonya teát kell fogyasztani  napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.
 
AGYDAGANAT:

Minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.

A teák elkészítésének  módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e.
ÉJFÉL ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ALVÁSI PERIÓDUSUNK.
DIÓLEVELET VI. hónap közepétől VII. hónap végéig kell begyűjteni és árnyékos helyen megszárítani, de jobb biztonságos gyógynövényeket árusító boltokban  megvenni. – Gyuri bácsi ezekre esküszik. (Webáruháza: www.gyorgytea.hu)
Természetesen a betegségekkel és azok kezelésével kapcsolatban, orvos véleményét is ki kell kérni!  

TANULJUK MEG, MINDEN BAJRA LÉTEZIK MEGFELELŐ GYÓGYNÖVÉNY!

(források: netextra.hu, wikipedia.org, gyorgytea.hu)

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. (Ha teafogyasztással, egészséggel kapcsolatban szeretnél tanácsot, tájékoztatást kérni, kérlek írj az info@gyorgytea.hu címre.)

  2. Márta Kondor says: (előzmény @Mázli)

    Drága Gyuri bácsi!!! Szeretnék rendelni,bőrproblémára.diólevél,fehér fagyöngy,bíborhere tinktúrát,vagy sejtvédő tinktúrát,mert Győrben,ahol forgalmazzák Gyuri bácsi termékeit,ezt nem lehet kapni. Köszönöm szépen,ha tudnának segíteni,és válaszolni.

  3. Kedves Erika! info@gyorgytea.hu – ide kell írni minden információért. Jó egészséget kívánok a testvérének!

  4. Erika Harsányi says:

    Tisztelt Gyuri bácsi. a testvéremnek tüdődaganata van,ami sajnos áttétes az agyában is.Lenne rá segítség?Köszönettel várom válaszát.
    E-mail címem.erihars@freemail.hu
    nem tudom hol szokott válaszolni.
    nagyon köszönöm előre is.

  5. info@gyorgytea.hu -n Gyuri bácsiék válaszolnak, és érdemes becsatlakozni a Facebookon az orvosi kannabisz csoportba, és ott érdeklődni az olaj felől!

  6. Bernátfi Imréné says:

    Szeretnék érdeklődni, Hol lehet azt a Rák ellen tea vagy olaj ami Tüdő és áttétes daganat kezelésére van.
    Nagyon szeretnék mihamarabbi választ kapni és hogy mennyibe kerül ez a szer?

    Hova tudok még irni hogy választ kapjak?

  7. Gyuriba nagyon orulok hogy vanak ilyen istentol kuldot jo emberek szeretnek szemejesen tanalkozni onel kermszepen irjon visza ha lehetseges es a cimet szeretnem elore is koszonom sok egeseget kivanok maganak

  8. Kedves Zoltán! Erre az email címre írjon Gyuri bácsinak! Ő, vagy munkatársai egész biztosan válaszolni fognak! info@gyorgytea.hu
    Mielőbbi gyógyulást kívánok!

  9. Zoltán Szabó says:

    Kedves Gyuri bácsi!!!!!Öt éve prosztata rákom van, kapok három havonta hasba Erigard injekciot!!!Voltam hét hétig sugár terápián de a PSA most is nő!!! A prosztatán 4×4 milli méteres daganat van!!!Kérem tisztelettel mit javasol a daganat és a PSA csökkentésére!!!!! Köszönöm válaszát!!!!

  10. Képes ajánlóban az éves tanácsai, annak alján az email cím, ahova írni lehet. És válaszolnak is 🙂

  11. Piroska Bary says:

    szeretnék irni Gyuri bácsinak hogy lehet ő neki irni.

  12. Renáta Gáspár says:

    Hol lehett Gyuri bácsinak írni a betegségemmel kapcsolatban!
    Hogy tanácsot kérjek!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!