Illúzió

Szabadság a párkapcsolatban, a tangó igazi üzenete

Müller Pétert olvasgattam ma. A Nők Lapján jött elém, a tangóról írott esszéje. Ez azért volt különösen érdekes, mert papírformában épp Sándor Anikó alábbi könyvét olvasom. Anikó, túl az ötvenen fogta magát, és beiratkozott egy  argentínai tangó iskolába. Az autentikus környezetben, tangó tanulás közben fedezte fel újra magában a nőt, akiről kezdett megfeledkezni. Sodró lendületű leírás, amit nem tesz le az ember egykönnyen. 

 

 

1

Aztán bekúszott ma a látómezőbe ez a másik írás a tangóról. Ilyenkor megszoktam állni kicsit és próbálok megvilágosodni a tekintetben, miért üzennek nekem ezzel a tánccal újra. Mit kell észrevennem, megtennem, hogy ennyire beletolják a képembe. A párkapcsolaton mindig van mit javítani, hiszen nem más az, mint a karma aknamezeje, a legnagyobb életfeladat. Egy igazán megoldásra váró történet, amit egy régi-régi sorstárssal szeretnél kibogozni. Reinkarnációs utaztatóként és rendszeres utazóként mondhatom, hogy bizony nagyon nagy szükségünk van a megismerkedésünkkor a rózsaszín szemüvegre, a trükkös kis kémiára, hogy beleszeressünk egy olyan emberbe, aki talán valaha a legkeményebb riválisunk volt – hogy a legszebb verziót mondjam csupán -. Amikor a hormonok már nem tombolnak, és leesik a szemüveg, no ott kezdődik az IGAZI feladat. Főleg ha beköszön a gyerek. Nagy meló ez, igazi izzasztó feladat. Meg lehet találni benne a szépséget, de azon dolgozni kell, méghozzá közösen. Nem véletlenül lett kitalálva a dolog úgy, hogy a férfi soha nem érti a nőt, és a fordítva is így igaz. Ez nem Hamupipőke mese, hanem kőkemény valóságjáték, amiből csak úgy jöhetsz ki győztesen, ha összedolgozol a másikkal. 

Tangó. Hogy visszakanyarodjak a témához. A fent említett könyv is gyönyörűen boncolgatja azt amit Müller Péter alább, hogy a tangó egy ritka jó lehetőség arra, hogy kilépj a szerepedből, megszűnj férfi vagy nő lenni, és egyesítsd magadban a kettőt. Hogy megtapasztald a Vagyok érzést, az őskáoszt ami mégis a legerősebb egységre emlékeztet. 

Müller Péter: Az izgai visszatér, ne félj! Kattints ide érte!

1

Müller Péter feleségével (Photo: Eifert János)

„Ha nő vagy, tanulj meg férfiésszel gondolkodni, ha férfi vagy, tanulj meg nőül.” Ezt a mondatot először egy kitűnő táncospártól hallottam. Tangót táncoltak, s mint tudod, a tangó: misztérium.

Azt, hogy mi a tao, mi a jin és a jang, tőlük tanultam, nem csupán abból, amit mondtak, hanem abból, amit eltáncoltak előttem.

– Hogyan táncoltok? – kérdeztem először a férfitól.
– Én parancsolok, és a párom engedelmeskedik.
– S te? Te hogyan éled ezt meg? – kérdeztem a nőtől.
– Ugyanúgy, mint a partnerem. Csak a szavaim mások. Ő irányít, és én követem.

2

Két év múlva megtudtam, hogy a lány párt cserélt. Nem tudta a férfi jól vezetni. Éppen azért, mert parancsolt neki s nem irányította. A két magatartást egy világ választja el. Az elsőt a hatalom működteti. Az erőszak, a szolgaság és az engedelmesség; az ilyen tánc sohasem lehet harmonikus. Harmonikus csak olyan kapcsolat lehet, amelyben mindketten szabadok. A vezető szabadon irányít – és a társa szabadon repül utána. Mindketten boldogok. És a táncuk csodálatos. Minden benne van, amit férfiról és nőről, hímről és nőstényről, jinről és jangról, lányról és fiúról tudni lehet. Így kellene élnünk, szeretkeznünk. Így kellene szép párkapcsolatot, házasságot létesítenünk. Így, mint ezek a tangótáncosok.

Megkérdeztem a fiút, akit nemcsak a saját párja, de az összes táncos, a többi lány is kitűnő „vezetőnek” tartott, hogy mi a jó irányítás titka. Ezt válaszolta:
– Tánc közben átélem a nőt is. El tudnám táncolni az ő táncát is egy olyan férfival, mint amilyen én vagyok. Érzem az érzéseit, gondolom a gondolatait, ismerem minden rezdülését és titkos impulzusát. Tudom a lelke, a dereka, a térde, a bokája és a karjai nyelvét is… Tudok nőül is, ez a titkom.

A nő pedig ezt mondta nekem:
– Számomra a tangó egyfajta meditáció a sóvárgás és a beteljesülés között. Azáltal, hogy nem engedem szabadjára a vad szenvedélyemet, de visszatartom, és összehangolom a zenével és a partneremmel, valahogy túllépek a kettőség-érzetemen: egyetlen pillanatig… vagy nem is tudom, mennyi ideig, mert ilyenkor nincs idő, csak örökkévalóság… valahogy eggyé válok a partneremmel. Odaadás és önfegyelem… ez repít egyre magasabbra, mert mind a kettő örömteli és élvezetes… Ebben nincs semmi kényszer, semmi elfojtás és szolgaság… Csakis szabadság!… A testünk időnként összesimul, arc az archoz ér…, még a lélegzetünk sincs külön… Egymásért és egymásnak vesszük a levegőt… És tudod, mi a fura?… Amikor a testünk összetapad, és a lépéseink olyan szinkronban vannak, mintha nem is két, de egyetlen lény táncolna, nem azt érzem, hogy álmodom, hanem hogy most Vagyok! Most létezem igazán! Igen, tánc közben önmagamra ébredek… Soha a hétköznapi életemben nem érzem ennyire azt, hogy Vagyok, hogy tudom-érzem, KI VAGYOK ÉN, mint amikor egy férfival, aki jól vezet, tangót táncolok… A testem minden külső-belső porcikáját érzem! És őt is érzem!… Érzem a szíve verését a vékony selyemingje mögött… Érzem arcán a verejtékcseppeket…a leheletét… a meleg tenyerét a derekamon.

Ezeket a vallomásokat még akkor gyűjtöttem be, amikor az Isten bohócait írtam. Mostanában pedig a férfiról és a nőről gondolkodom. Útravaló-sorozatomnak ez lesz a zárókötete. Faggatom az embereket. Olvasom a nők szenvedésteli világtörténetét. Látom a szerelmek halálát, a párkapcsolatok korhadását, házasságok tönkremenetelét. Látom az egyre több magányt és társtalanságot. A férfiatlan férfit és a nőietlen nőt. Látom a nők szabadságharcát. Sokfrontos, nehéz küzdelmét. És most már ott van könyvemhez a saját megélt élettapasztalatom is. Gyűlik az anyagom. Visszanézek elmúlt korokba, vizsgálom a jelent, és próbálok előre nézni a jövőbe. Írok, írok, írok… És egyre elégedetlenebb vagyok a soraimmal. Próbálom leírni, mi az, ami ilyen reménytelenül eltorzult bennünk. És mihez képest torzult el? Milyen egy igazi férfi? És egy igazi nő? Az ősmintát szeretném megtalálni. És egyszerre rátalálok. Igen, ez a tangó! Bár tudnék táncolni. Akkor most, a sok fölösleges szó helyett eltáncolnám az igazságot.

Szerző: Gini Papp – Zacc
(nlc.hu)

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Erika Losonczi says:

    Az “igazság ” tánca talán még ha be sem valjuk önmaguknak: az örökös megismerésben rejlő élvezet , az örömök megtalálása,és a szabad önkifejezés. A házasságok zöme pedig lemondás , s csupán eszköz lehetsz mások életében.

  2. Erika Losonczi says:

    Női emancipáció=tangó. Talán ilyen szemszögből is meg lehet közelíteni.Egy vég nélküli játék ,ahol hagyom , hogy befolyásolj,alakitsd az életem;AMIG AZ JÓ NEKEM…Mindkét fél ura a helyzetnek,és engedi a másikat vezetni ,de korlátokat is állít mert enélkül, nem élheti át az igazi szabadság ízét.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!