Illúzió

Ez a levél terjed vírusszerűen a neten most!

A képen Rayenat láthatod, aki kisgyermekével pihen az ágyban. Lehetne ez egy mindennapos fotó is, amit elkattintott róluk az apa, mert szépnek találta a pillanatot. De ennél többről van szó.
Valóban az apa készítette a felvételt – Bobby Wesson -, mégpedig azért, mert meghatotta amit lát, és köszönetet szeretett volna mondani vele feleségének, aki nagyon keményen dolgozik. A nő egy kórház baleseti sebészetén nővér, és ingázik az életmentés és az anyaság között. 

 

 

2

Ez a kép tárult Bobby elé, amikor a szívét még a szokottnál is jobban öntötte el a hála és szeretet felesége iránt. Lefényképezte, ahogy épp a következő műszakra próbál egy rövid ideig pihenni, majd ezekkel a szavakkal osztotta meg Facebook oldalán a képet:

 

“Ő a feleségem. Egy óra múlva felkel, felöltözik, munkába készül. Aprólékos gonddal előkészíti és ellenőrzi a munkájához szükséges eszközöket, egy szempillantás alatt elkészíti a sminkjét és a frizuráját. Panaszkodni fog, hogy szörnyen néz ki, én ezzel vitatkozni fogok, majd készítek neki egy kávét.

Miközben a kanapén ülve issza a kávét, játszik a gyermekünkkel. Néha egy-egy pillanatra kifejezéstelenül mered maga elé, a közelgő munka jár a fejében. Azt hiszi, hogy nem veszem észre. Ezután megcsókolja a babát, megcsókol engem, és elindul, hogy olyan emberekkel törődjön, akiknek éppen eljött életük legrosszabb napja.

Autóbalesetek, lőtt sebek, robbanás, égések és törések, szegények, drogfüggők, prostituáltak, anyák, apák, lányok, családok – nem számít, ki vagy, vagy mi történt veled, el fog látni.

Tizennégy óra múlva hazaér, leveszi fájó lábáról a cipőjét, mellyel vérben, epében és könnyekben gázolt. Néha nem akar arról beszélni mi volt a munkában.  Néha alig várja, hogy beszéljünk róla. Néha egészen addig nevet, míg sírni nem kezd, néha csak sír, de mindegy, mi történik, nem hagyja ki a következő műszakot.

A feleségem ápolónő. A feleségem egy hős.”

2

Kattints IDE, és nézd meg hogy lepték meg a hálás szülők, a nővérkét!

Szerző: Gini Papp – Illúzió
(littlethings.com)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!