Illúzió

Dr.Lenkei Gábor: “Egy 100 kilós embernek 3000 mg c-vitamin kell!”

Mint azt már megszokhattuk, Lenkei doktor véget vet a találgatásoknak egy pár mondatos érveléssel.
Most éppen a C-vitaminról. Eddig mit olvashattál, hallhattál gyógyszeripari reklámokban?
Felnőtt adag 1000 mg. Valóban ilyen egyszerű ez? Lássuk!

 

 

lenkei

Dr.Lenkei Gábor

„Tudjuk, hogy a C-vitamin javasolt napi adagja 60 mg.
Nagyon jó!
Akkor azt mondom, nézzük meg, a C-vitaminról van egy alapvetően fontos ismeret.

1.) Az élőlények, szinte kivétel nélkül – és ezen van a hangsúly – szinte kivétel nélkül, ugyanúgy, ahogy a koleszterint, a saját testükben állítják elő a szükséges C-vitamin mennyiséget.

Nincsenek kiszolgáltatva annak, hogy esznek-e C-vitamint, vagy sem.
Tehát az élőlények túlnyomó többsége megtermeli magának a C-vitamint.

Van néhány balfék.
Egész pontosan egy tucatnyi.
Akik nem tudom, hogy mit csináltak, lehet, hogy a kocsmában voltak, amikor a “C-vitamintermelő-képességet” osztották, mert lemaradtak….
Közéjük tartozik az ember, az emberszabású majmok, egy gyümölcsdenevér fajta, még néhány balfék, meg a kis, hülye tengerimalac.
Szóval a tengerimalac és az ember egy hajóban eveznek ebből a szempontból.
Azt már láttuk, hogy az állattartásban, a vadgazdálkodásban nem csak, hogy nem tilos, hanem kifejezetten javasolt a só!
(A só körüli hisztériáról szóló előadását ITT nézheted meg!)
Nézzük meg, mit javasolnak a tengerimalacnak a szaklapok. A szakemberek.

Azt mondják, a tengerimalacok, – tudják melyik az, nem a hörcsög, hanem a nagyobbik. …
A tengerimalacok átlag súlya nagyjából 1 kiló.
A „hölgyek” természetesen karcsúbbak, 80 deka körüliek.
Az „urak”, azok olyan másfél kilóra is felcseperednek.
És azt mondja a szakirodalom, hogy 1 kg tengerimalacnak, a naponta elfogyasztott zöldség és gyümölcsfélén túl, 1 kg testsúlyra 30 mg C-vitamint kell adni.
Felmerül bennem a kérdés:
Hogy lehet az ember adagja két kiló tengerimalacé?
Jó.
Akkor tanuljunk egy kicsit tovább a tengerimalacról, mert egy gyerek ilyenkor kérdezne. Azt mondja: „Azt mondtad, nem nehéz ezt kideríteni „ – mondaná egy józan gyerek, „ Azt mondtad, hogy termeli sok állat. Mennyit termelnek?”
Ó, de jó kérdés!
Nézzük meg!

Ahhoz, hogy összehasonlítható legyen az emberrel, – ezeket a mennyiségeket, amiket az állatok termelnek, – átszámítottuk egy 70 kilós ember testsúlyára.
És nem mondok el minden ilyen adatot, mert nagyon szerteágazó lenne, de annyit ízelítőül, hogy a kutya- és macskafélék, fajtól függően naponta, 2000-3000-4000 mg C-vitamint termelnek egy 70 kilós ember testsúlyára átszámítva.
Na, akkor most hasonlítsuk össze az adatokat!
Ha a tengerimalacé egy kilóra 30 mg, akkor egy 50 kilós embernek 5×30, 1500, minimum 1500 mg, azaz másfél gramm C-vitamint meg kellene ennie naponta, ha olyan szorgalmasan eszi a zöldség- és gyümölcsféléket, mint a tengerimalac….
Egy 70 kilós embernek 70×30 az 2100, naponta 2100 mg, vagy 2.1 gramm C-vitamint meg kéne ennie.
Egy 100 kilós embernek 3000 mg-ot, 3 grammot.
Hasonlít, nem?
Kutya-macskafélék nagyjából ebben a nagyságrendben termelnek C-vitamint.
Mint amennyit a tengerimalacnak javasolnak, és mint amit az alapján ki lehet számolni az embernek.

Én nem szeretem a tekintélyelvűséget, nem nagyon szoktam nagy neves tudósokra hivatkozni, de azért itt megemlíteném, hogy volt egy híres magyar, aki Nobel-díjat kapott a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért.
Szentgyörgyi Albert, aki eleinte azt javasolta, hogy minden ember, minden nap, minimum 1000 mg C-vitamint fogyasszon el.
Később rájött, hogy ez kevés, és többet javasolt!
Nagyjából valahol itt, ebben a nagyságrendben. (mutat a táblára.)
Azt is javasolta, hogy a C-vitamint jó lenne kilós kiszerelésben árulni az élelmiszerboltokban, a só, liszt, cukor mellett, és hogy az asztalon ott kellene, legyen az asztal közepén a C-vitamin-tartó.
Hát a gyereknek azt mondanám, „hogyha szerzel némi ismeretet, van egy kis józan eszed, és mersz kérdezni, akkor legalább nem csinálnak belőled tengerimalacot!

Mert egyébként elmentek a patikába, te meg egy nagy kigyúrt tengerimalac, – ilyen 2 kilós, – beálltok a sorba, s kellemetlen helyzetbe fogsz kerülni, mert a tengerimalac megkopogtatja a pultot, és azt mondja, hogy: „Kérem a napi C-vitamin adagomat, 60 mg-ot! Meg ennek a kis lükének is tessék annyit adni, mert ő azt hiszi, hogy neki ennyi is elég!”

Részlet: Dr. Lenkei Gábor Egészségünk titkai című, közönség előtt tartott előadásából
(Forrás)

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!