Illúzió

Vállalhatatlan gyerekfotók, ha rosszat akarsz álmodni!

Nyugtass meg, Te is voltál olyan hülye mint én, és megnézted az Omen-t  már a 80-as években, hangalámondásos videón! És jó lenne, ha azt is bevallanád, hogy hagyott benned olyan mély nyomokat, hogy még ma is eszedbe jut néha, milyen para volt utána benned! A klasszikus, 1976-os remekműben, Damien figurája elég jól el lett kapva, konkrétan összecsináltam magam a tekintetétől. Az akkor 6 éves Harvey Stephens (Damien), már 4 évesen elkezdte a forgatásokat, szőke haját barnára festették, és soha ki nem törlődő nyomokat hagyott számos nézője emlékezetében, ahogyan triciklijén teker, és hol ezt, hol azt gyilkol meg az akaratával és a brutális nézésével. Csak, hogy megnyugodj megmutatom, valójában Ő nem a Sátán fia volt.

 

 

omen

omen

“Damien” 5-6 évesen, és 44 évesen

Róla ugrott be, hogy hányszor vágott nyakon apám gyerekkoromban, mert azt mondta “gyilkolok a tekintetemmel”. Vagyunk néhányan, akik valóban keményen, már-már ijesztően nézünk, ha igazán elborul az agyunk. Ilyenkor Istennek hála, hogy nem vagyunk képesek telekinézissel dobálni a tárgyakat magunk körül. A következő kölkök szintén nem cuki-mukik, hanem a “szűzmáriaszentantalésmindenszentek” hagyja  el a szánkat a látványuktól, vagy valami ilyesmi.

Különleges képességű lány dermesztette meg az embereket egy kávézóban ITT!

baba

Istenemre, tényleg van benne valami Chucky-s (Gyilkos baba, emlékszel?)

baba

Bizony, Ő itt Chucky baba (csak mondom, meglepheted vele a kedvenc szomszéd gyereket karácsonyra, mutatom!)

játék

Még a balta is befigyel, hiánytalan a szett! Na de haladjunk…

Vállalhatatlan gyerekjátékok #1 része ITT!

tesó

Fél percre nem hagynám kettesben a kicsivel… 

emili

Szemmel ver (ja, és a hülye szülei, az Ördögűzőt nyomták a kezébe)

emili

Chucky fagyizik. Nagyon.

baba

Van ebben a vigyorban valami félelmetesen karizmatikus

tűz

Carrie White telekinetikus erejének pokla…, csak azoknak szánja, akik ártani akarnak neki…

baba

Kell-e mondanom miért félek tőle?

gonosz

Róla bármit el tudok képzelni. Bármit.

gonosz

Keresztet és fokhagymát akarok! Most!

baba

Szerintem ne akarjuk tudni mit eszelt ki!

ártatlan

Ne vedd be az angyalian ártatlan mosolyt!

gonosz

Nem merném az ágyba parancsolni este 8-kor. Nem én!

fog

Egyem meg, Ő Rosemary gyermeke lehet, senki más!

Persze, kezdjünk kamu védőbeszédbe, de láttunk mi már Damient és Carrie-t…

Szerző: Gini Papp – Illúzió
(képek : Gugli) 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!