Illúzió

Imádják a képéért, amit a szülés után rakott a facebookra

10 évvel ezelőtt egy blogot írtam a várandósságomról és a szülésemről, amiben mindennap bejegyeztem az érzéseimet, képekkel dokumentálva. 2 éven át írtam, vezettem, rengetegen rászoktak és aktív beszélgetést folytattam elsőre vadidegen emberekkel. Picit megijesztett, hogy volt aki azt írta, a blog hatására vállalt gyereket, mert óriási felelősségnek éreztem. Tehernek. Aztán amikor leálltam vele, még Ghánából is kaptam gugli fordítós levelet, amiben valaki azért keresett meg, hogy rávegyen folytassam, mert rám szokott, mint egy szappan operára. 
Tökre beparáztam, hogy milyen sok embernek adok én így tudatalatti megerősítéseket, amit egyáltalán nem akartam. Én csak magamról akartam írni magamnak, aztán persze a lányomnak, ha majd felnő, lássa mit élt meg az anyja vele. 
Amikor megláttam Erica Andrews bejegyzését és fotóját, pontosan ezeket az emlékeket idézte fel bennem. A szülés másnapján azt írtam bele: “A szülés egy olimpiai teljesítmény. Csak az eredmény nem ugyanaz. A kezemben tartok valakit, akit a testemben hordtam. Üres vagyok, de ha ránézek felejteni tudom az elszakadást, ami irgalmatlanul fáj még.”
Én is nyersen és egyértelműen fogalmaztam meg amit érzek, tapasztalok és jó volt látni, hogy valaki ugyanúgy megteszi, nem köntörfalaz és nem színezi mássá a szülést, és az utána következő perceket, órákat, napokat, és heteket…

 

 

 

A képen, a szülés másnapján, 1 napos újszülöttjével áll brutál bugyiban, és hordozókendőben. Ennyi takarja csupán, és a facebookra felrakott fotó alá a következőket írta: “Íme, a testem egy nappal a szülés után. A kisbabám kendőben. Bőre a bőrömhöz ér. Felnőtt pelenkát viselek. És rózsaszín ragyogás. A testem pont úgy érzi magát, mintha épp most futottam volna le egy maratont. A szívem is nyitva van még a tegnapi utazás miatt. A szülés olyan hatással van ránk, úgy nyit meg minket, mint földrengés a földet és én még mindig törékeny vagyok és vergődöm tőle. Nyersnek érzem magam. Érzelmesnek. Úgy érzem, mintha egy óceánon hánykolódnék a boldogság, hála, melankólia és gyász hullámai között. 23 órával ezelőtt egy kis életet tartottam a kezemben, 24 órával ezelőtt pedig átalakultam teljesen testileg, hogy kiengedjem magamból ezt az életet. Másnak. 23 órája még magamban hordoztam az életet, és most, alig egy órával később szabad folyást engedtem neki, hogy rajtam keresztül érkezzen meg ide, a kezeimbe.
A méhemben lévő üresség visszaránt a valóságba és ez egy nehéz érzés, de akkor az új kis élet nyöszörögni kezd, keresi a mell puha védelmét, és akkor újra kezdeném. Még mindig próbálom feldolgozni ezt a gyönyörű átmenetet, melyen az egész családom keresztül utazott, és teljes áhítattal tekintek az erőnkre, mint emberekére, mint nőkére, mint anyákéra. Egyszerűen semmihez sem hasonlítható.”

Nem véletlen, hogy Erica több mint 145 ezer tetsziket kapott és 40 ezerhez közelít a megosztások száma. Imádják. És te?

Kapcsolódó bejegyzések ITT:
– Hülye kérdések, frappáns válaszok, avagy vágjon az eszed, ha kismama vagy!
– 9 igazán jó módja annak, hogy segíts egy kismamának!
– Honnan tudjam, hogy szaranya vagyok-e?
– Lehetetlen küldetések a várandósság utolsó heteiben!
– Így nyugtass meg egy síró kisbabát!
– Vállalhatatlanul kreatív szülők

Továbbá a lenti képes ajánlóban is találsz kapcsolódó bejegyzéseket!

(És egy privát kérés. Megszüntettem évekkel ezelőtt a szóban forgó blogomat, lementettem de nem tudom újra pakolni máshova. Ha valaki jártas ebben és szeretne nekem segíteni, nagy örömmel fogadom. Köszönöm!)

Szerző: Gini Papp – Illúzió

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. cvitamin says:

    Én kétszer éltem át a fent leírtakat. Nem tudnám olyan szépen megfogalmazni az akkori érzéseimet mint az említett anyuka, vagy a blog szerzője. Sokkal prózaibb problémáktól szenvedtem. Arra viszont a mai napig emlékszem, hogy a legbüszkébb és legboldogabb voltam, amikor magamhoz szorítottam a kicsinyemet. A 9 hónap izgalom, rossz közérzet, fájdalom mind elszállt egy perc alatt, ahogy megláttam a kis egészséges emberkét.
    (Aki azóta már 40 éven is túl van:-))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!