Illúzió

Müller Péter: A házasságban hazamegyünk egymásba…

Müller Péter Örömkönyvét sokszor lapozom át, mióta végigolvastam. Találomra olvasgatok bele, szeretem ezt a játékot. Fedelére téve a kezemet annyit kérek magamban, csendesen: ‘kérlek, ott nyílj ki, ahol számomra üzensz’. Sok könyv szokott így játszani velem. Olyankor pontosan tudom, kinyitják számomra, fel fognak tölteni és megerősítenek az elkövetkező órákra, napokra, talán évekre.
A párkapcsolat a karma aknamezeje – az én olvasatomban -. Jó ha józanul látjuk ezt, mert akkor nincsenek túl nagy elvárásaink. Amikor nehezebben megy az együttélés tudnunk kell, hogy ez a legkomolyabb életfeladatunk, a legnagyobb vállalásunk az életben. Még akkor is, ha viszonylag harmonikus kapcsolatban élünk. Müller szavai emlékeztetni fognak a miértekre…

 

 

Müller Péter: A magányban berozsdásodsz… – kattints ide az írásért!

müller1

Müller Péter és felesége, Ágnes

“Megmondom mi a nagy gond a feleségünkkel.
Erről ritkán beszélünk, pedig ez a legnagyobb gond.
Hogy mindig ott van.
Ott van reggel, délben, este. És ott van mellettünk éjszaka az ágyban.
Ott van tavasszal, ősszel nyáron, télen, és ha elutazunk egy idegen országba, kikapcsólódni, rendszerint jön velünk: hiába új a táj, még a felhők is – a feleség ugyanaz, reggel, délben, este.
Jön velünk.
Mindig.
S ha nem követjük a statisztikai átlagot, mely szerint manapság a legtöbb párkapcsolatból előbb-utóbb elmenekülünk, akkor egy feleség lát minket fiatalon, érett korunkban, sőt vénemberként is. Végigcsinálja velünk nemcsak az érzékiség vad kalandjait, de azt is, amikor a gondok miatt egyre impotensebbek leszünk; amikor hajnalban becsomagoljuk egy befőttes üvegbe összegyűjtött vizeletünket, hogy leadjuk az urológián. Az asszony ott van amikor kitüntetést kapunk, s ott van, amikor ájultan kitolnak a műtőből fogatlanul, és megmondják neki, hogy innentől kezdve egy beteg emberrel kell leélnie az életét.
Előtte kezd hullani a hajunk. És lát minket kopaszon, csúnyán. Lát kora reggel, álmosságtól bedagadt szemekkel, kábán, és szerethetetlenül vacak állapotban – mert mindig ott van. És lát minket lelkileg is csúnyának. Lát gyáván, ijedten, idegesen, sőt hisztérikusan üvöltve is.
Látja, hogy mi van a szavaink mögött. Hogy amiket másoknak mondunk, mennyire hazug.
Mindig ott van, s előbb-utóbb minden kiderül. Nem kell ahhoz politikusnak, vagy művésznek lennünk, hogy egy asszony lássa: a férje nem az, akinek mutatja, vagy képzeli magát.
Lehullott rólunk a maszkunk, még az általa ránk vetített illúzió is: szembesülnie kellett azzal, hogy valójában milyen emberek vagyunk.
(…)
Egy-egy társadalmi színjáték idejére összeszedjük magunkat.
Megborotválkozunk. Felszínre hozzuk “jobbik énünket”, arcunk fotózhatóvá válik, s tartani tudjuk másoknak, s talán az önmagunknak szóló színvonalat is, de ebben az erőfeszítésben hamar kimerülünk. Mire hazaérünk csakis a feleségük tudja, hogy a szép cipőben fáj a lábunk, a nyakkendő fojtogat, a másoknak szóló kedvességünk mögül előbukkan a rosszkedvünk.
Csak ő tudja valóban mit gondolunk az emberekről, hogy mennyi félelem és megvetés van bennünk, amit mások háta mögött mondunk, ő hallja, mert rendszerint neki mondjuk.
Látja, hogy magunkban is hányszor csalódunk.
Látja, mert mindig ott van – és nagyon közel van. Ez az, ami a házasságban a legnehezebb, s ami miatt ez a kapcsolat nem tartós.
Mert az elviselhetetlen, hogy valaki ennyire lásson minket.
Hamvas Béla azt mondja, hogy az ember a házastársával “igazságviszonyba” kerül.
Így igaz.
Nincs még egy olyan ember a világon, akivel ez megtörténhetne. Még az anyánkkal sem… (…) … ha felnövünk, elhagyjuk őt.
Ilyen könyörtelen igazságviszonyba nem kerülünk sem az apánkkal, sem a gyermekünkkel, mert nem látnak bennünket mindig, és nem alszanak velünk egy ágyban egy életen át. A gyerekek előbb-utóbb elmennek. A barátainkkal ritkán jövünk össze. Szüleinkkel, ha megházasodunk, csak hébe-hóba találkozunk. És a testvéreinktől – még akkor is, ha az ikertestvérünk – egy idő után elszakadunk, messzire kerülünk tőle.
Mindenki jön-megy.
Csak a feleség nem. Ő mindig ott van.
Talán csak a sziámi ikrek élik át az “összeteremtettségnek” ezt a széttéphetetlen állapotát.
Ha valaki azt mondja “hazamegyek” – hacsak nem agglegény, vagy munkásszálláson él – a feleségéhez megy, mert ő van otthon. Ő a “haza”.
Akik rosszul élnek egymással, azoknak nincsen otthonuk.
Homelessek. (Homeless angol szó, jelentése hajléktalan – megjegyzés tőlem)
Az egész világon nincs számukra egyetlen hely sem, ahol levehetik a cipőjüket, és ahol azok lehetnek, akik – esendő emberek.
Ezért valamennyi emberi kapcsolatunk közül a házasság a legszebb, a legnehezebb, s ha nem sikerül, a leggyötrelmesebb. (…)
Házaspár, házastárs, házasság.
Ezek a magyar kifejezések nem “vagyonközösséget” jelentenek, hanem otthont, közös házat, hazát, ahol egymás benső titkairól mindent tudunk, s azt meg is óvjuk. (…)
A magyar embernek a háza a hazája, és a felesége a házastársa.
És a házasságával egy kis egyházat alapít. (Csakis a magyarban nevezik így az eklézsiát – ami gyülekezetet jelent.)
Melyik nyelvben találsz még ilyen analógiát?
Magára a párkapcsolatra azonban két szavunk is van.
Egy égi és egy földi.
A párkapcsolat égi vonatkozását a fele-ség szavunk jelöli. Vagyis a lelki, szellemi részét mondja ki, egyetlen szóban. Két fél találkozik és újra Egész lesz.
Eggyé válik.
Valaha szétszakadtunk – most újra összeforrunk.
Azok a “magyar” angyalok, akik csodálatos nyelvünket lehozták valaha az ideák világából azt üzenik:
‘Ez a nagy találkozás akkor jön itt létre közöttetek a földön, amikor felismeritek, elsősorban te, a férfi, hogy a nőd nélkül fél ember vagy.
Az voltál mindig is. De mostantól kezdve nem vagy az. Eddig fél arcod, fél lelked, fél szíved, és fél tested volt. Ezért élt benned örökös hiány és sóvárgás. De most, hogy elveszed őt fele-ségül – megtaláltad a másik feledet, és lényed beteljesedik. Eddig csak férfi voltál, innen kezdve már Ember leszel. És ha már belementünk bölcs nyelvünk titkaiba, elmondom azt is, hogy amikor eljegyezted a te szerelmes másik feledet, úgy nevezted, hogy “menyasszony”. Tudod miért? Mert itt a szellemi világban azt látjuk, hogy nem most találkoztatok először! Ismeritek egymást a mennyből. Ott veszítettétek el egymást, a mennyben, s most újra itt vagytok, együtt! Sok asszony van a világban, de ez az egyetlen, akit a ‘mennyből’ ismersz, s ő, a menyasszonyod lesz a “menyegző” után a te feleséged.’
Ugye milyen szép?
Ezek a szavak a találkozás szellemi vonatkozásairól beszélnek.
A párkapcsolat földi jelentését pedig a házasság szavunk mondja ki: azt, hogy hazamegyünk egymásba.
“Sül a hús, enyhítse étvágyad/ Ahol én fekszem, az az ágyad.”

Ha tetszett, oszd meg te is, és nézz szét a lap alján lévő képes ajánlóban! Néhány link még hasonló témában:

Müller Péter: Ha igazán szeretsz, sokféle szemmel látsz!
Müller Péter: Az igazi visszatér, ne félj! Kattints ide!
Müller Péter: Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát!
Ha szerelem nélkül mész végig az úton, nem is éltél 
(IDE kattintva olvashatsz bővebben saját “utazásomról” önmagam felé)
ITT találod a gyűjteményt Feldmár legjobb idézeteivel!
A legfontosabb szerelmi tanácsok legényeknek nagyapáinktól ITT!
45 megszívlelendő tanács, melyet hetente el kellene olvasnunk! Kattints IDE!
ITT és alatta, a képes ajánlóban számtalan jó személyiségtesztet találsz! Kattints!
Popper Péter 10 fontos tanácsa szívügyekben ITT!
Ha kapuzárási pániktól szenvedsz, ez a te olvasnivalód! 😀 Kattints ide!
21 Csernus mondat, ami ébresztőt fúj a nőknek ITT
Ezeket tanultuk meg az Ízek, imák, szerelmek-ből! Kattints ide!
A vérfarkas doki szókimondó válaszai a szexről – kattints ide és nevess velem!
Ismerd meg a férfiak agyban lévő “SEMMI DOBOZ”-t! Kattints ide!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!