Illúzió

3 millió forintot gyűjtött eddig egy angol mentős a hős tornatanárunknak

Vígh György emberfeletti lelkierőről tett tanulságot a veronai busztragédia alatt. A tornatanár hősiességének híre bejárta a világot. Egyike volt azoknak, akik az iskolás gyerekeket kísérték a borzalmas kimenetelű sítúrára. Vígh György több diákot mentett meg azzal, hogy visszament a lángokban álló, füstölő buszba és segített nekik kimenekülni onnan. Ő túlélte a balesetet, de két saját gyermeke nem. Sokkoló ez, ahányszor csak rágondolunk, pedig nem is vagyunk érintve benne. Egy ember, aki saját gyermekeit nem tudta már megmenteni, ő maga pedig ezután súlyos égési sérülésekkel kórházba került. A balesetben 16-an meghaltak és 26-an megsérültek.

 

 

Egy angliában élő rohammentős, név szerint Charlie Joseph, adománygyűjtő oldalt nyitott – január 22-én – a gofundme.com közösségi pénzgyűjtő oldalon a hős tanárnak anélkül, hogy ismerné.
30.000 fontra állította be a célösszeget, melyből már 7.873 font, cirka 3 millió forint össze is jött.
Szándéka szerint, a tanár ebből tisztességesen el tudja temetni majd gyermekeit és ez fedezi rehabilitációjának költségeit is.

Charlie Joseph a mentős csapatban

Felhívásában elmondja, hogy bár nem ismeri a magyar férfit, borzasztó mélyen megérintette őt apaként és korábbi rohammentősként is a tette. Mivel többször is részt vett munkája kapcsán ilyen baleseteknél, tudja milyen mérhetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot a tanár.  “György mindent félretéve mentett – akit csak lehetett – az égő buszból, saját életét sem kímélve, ezzel megtestesítette a valódi lelkierőt. Angyalként állt egy kegyetlen csapás közepén, végezve Isten munkáját. Önzetlenül segítve, elszenvedve a súlyos égési sérüléseket, és végignézve saját gyermekeinek borzalmas halálát.” – írja Charlie.

Mint szervező update-el látta el az oldalt néhányak kérésére, amiben kifejti pontosan ki ő, mivel foglalkozik, és csatolt fel néhány fényképet is magáról. Ebből derül ki, hogy életét a közösség szolgálatában élte mindig is. Brit katonaként, Francia Légiósként, londoni Mentőszolgálatosként látta el feladatait. A harcművészetek szerelmese, K1 és UFC ringekben is megmérettette magát. Két felnőtt gyermeke van, akik már a hadseregben szolgálnak szintén. Bátor embernek tartja magát, de biztos benne, hogy korántsem olyan bátor, mint Vígh György…

“Mindenkinek üzenem, hogy a legkiválóbb embert, akit valaha volt szerencsém megismerni, Jenőnek hívják és Magyarországon él. Tudom milyen kedves nép a magyar. Nem angolként állok Vígh György mellett, hanem MAGYAR szívvel.” – fejezi be bemutatkozást Charles.

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!