Illúzió

5 lélekemelő film, így hozd ki a dögrovásból a legtöbbet!

Viszonylag jó beteg vagyok. Az a fajta, aki nem akar tudomást venni az állapotáról, nem hagyja el magát, nem adja elő a hattyú halálát, csak teszi a dolgát. Vajákol, mindent amit összeszedett élete folyamán házi praktikában. Gyömbér, mézes-citrom fahéjjal, sós, langyos vizes gargarizálás és így tovább. Bevált, miért változtatnék? Gyorsan és hatékonyan működnek nálam ezek a dolgok. Egyet viselek nehezen, és az a levertség. Amikor minden izmom fáj, nehéz a fejem és ég a torkom. Fáradt vagyok és trágya egy hangulatom van.

 

 

Sokáig igyekeztem túlélni majd újra építeni magam ebből a mélyrepülésből. Aztán hogy, hogy nem, rájöttem mi a legjobb módja annak, hogy ne csak a túlélésre hajtsak ilyenkor, mert az érzelmileg szörnyen megvisel. Az én kiegészítő terápiám az lett, hogy a nyakamba kötöm királykék selyemkendőmet (aminek gyógyító erőt tulajdonítok), eukaliptuszt vagy borsmenta illóolajat párologtatok, bevackolom magam pihe-puha polár takaróm alá az ágyba és elindítom a kedvenc-kedvenc filmjeim egyikét. Azokat, melyek hihetetlenül szép energiákkal itatják át a lelkemet. És mivel az én olvasatomban minden betegség a lélek nyelve, tudom, hogy őt kell leginkább megszólítanom. Márpedig mi lehet erre jobb és gyorsabb módszer, mint egy gyönyörű, lélekemelő film megnézése? Ezt amúgy is meditációnak tartom, hiszen abszolút az “itt és most” van közben csak. 

Az én lélekemelőim olyanok, hogy szinte kívülről tudom őket, de éppen ezért imádom. Tesztelve voltak már néhányszor, milyen gyógyító erejűek. Egyszerűen feltöltenek azokkal a pozitív energiákkal, amelyek sejtszinten hatnak rám, és felemelnek elesettségemből. Csak javasolni tudom számodra ezt a módszert, próbáld ki.
Csak olyan filmeket javaslok most, melyek mellé linket is tudok helyezni azonnali megnézésükhöz. Neked csak annyi dolgod van ezután, hogy elmented ezt a bejegyzést, és felpattintod, amikor szükséged van rá. 

Nos, kezdjük. Kedvenceim között toronymagas helyet foglal el a következő film.
Felismered ebből az egy pillanatból?

Bizony-bizony, az ÉLETREVALÓK! Lenyűgözően szép – igaz mese, emberségről, élet igenlésről, elfogadásról, szeretetről. A legszebb köntösbe bújtatták a történetet, mert amellett, hogy dráma, óriási vígjáték is! Igazi remekmű, szívszorongatóan emberi és mély, ugyanakkor vidám, könnyed és felhőtlen.
Két ember: ami az egyiknek megvan, a másiknak nincs. A mozgásképtelen, kifinomult gondolkodású, dúsgazdag arisztokrata merev világába új színt hoz az egyszerű és derűs ösztönlény, s általa megtapasztalhatja az őszinteséget, egyenességet és a valódi életörömöt. Két szemléletmód, két világlátás, hol zökkenőmentes, hol nehézségekkel és kompromisszumokkal teli ütközéseinek lehetünk szemtanúi. De eltérő élettapasztalataik pazar helyzetkomikumban csúcsosodnak ki, ami megnevetteti a nézőt az egész film során. (Az ÉLETREVALÓK szóra kattintva egyből meg is nézheted a Videa feltöltők jóvoltából az 1 óra 47 perces mozit. Nem bánod meg!)

Lássuk felismered-e a következő filmkockát?

Ha Napsütötte Toszkánára tippeltél, nagyon jól tetted! Minden Olaszország rajongónak kötelező darab. A film Toszkánában játszódik (katt a linkre!), mint ahogy azt már címéből is kitalálhattuk. Tartalma: Frances (Diane Lane) sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances az elhanyagolt, ódon villában kap szállást és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja a villát. A filmen keresztül picit betekinthetünk Rómában és Positanóba is.
(Szintén Videa megosztásban nézhető azonnal!)

Harmadik szuperdupergyógylistámon a következő film —>

Ez az Ízek, imák, szerelmek! (Kattints erre a linkre!)
A film összefoglalója röviden: 
Liznek mindene megvan, amiről csak egy nő álmodhat: férj, ház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Valami másra vágyik, bár maga sem tudja pontosan, hogy mire. Elköltözik otthonról, elválik a férjétől, Steventől, és viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb színésszel, Daviddel. De igazából ez sem elégíti ki. Úgy érzi, levegőváltozásra van szüksége, ezért világkörüli útra indul. Olaszországban felfedezi az élet örömeit, Indiában a szellemét és a lelkét ápolja, mígnem Bali szigetén megtalálja a belső egyensúlyát. Ráadásul találkozik Felipével, a bohém brazillal.

(A film ezen a linken(!) nézhető. Kattints először a reklám X-ére, majd simán középre. Mindkétszer új ablak nyílik, amit be kell zárnod. Ezután kezdődik el a film ott.)

Negyedik kedvenc:

Kutyahideg – a legszebb téli filmek egyike (Linkre kattintva nézhető a teljes film!)
Paul Walker a főszereplője, aki nagyon fiatalon hunyt el 2013-ban, de ez volt az első film amit vele láttam. A filmbeli kutyák elképesztően gyönyörűek.
A története röviden:
Jerry (Paul Walker) egy tudóscsoport túravezetője az Antarktiszon, nyolc szánhúzó kutyájával a legkeményebb hidegben is teljesítik a küldetést. Ám amikor az évszázad vihara közeledik, evakuálják a bázist. Abban a hitben, hogy a kutyákért 3 óra múlva visszajönnek, Jerry kiköti a nyolc ebet. A visszatérést azonban a vihar meghiúsítja. Jerry képtelen beletörődni a helyzetbe, és minden követ megmozgat, hogy visszamehessen.

Végül A FILM. Ami sokkolt. És amitől leesett a tantusz (végre). Ebből bármilyen mozzanatot teszek is be, csak akkor ismered fel, ha már láttad… Azért megpróbálkozom vele:

Cafe de Flore, a film, ami teljesen felforgatja a világod (ezen a linken nézhető a teljes film)! 
És éppen ettől olyan jó. A felismerések, megbocsájtások, elengedések és a szeretet filmje. Eszedbe juttatja a saját életed kockáit. A veszteségtől való félelmeidet, a szeretett társ, barát elengedésével való küzdelmedet.

Két párhuzamos világ, két párhuzamos történet. Bár, majd fél évszázad választja el a kettőt egymástól, mégis összeköti őket a téren és időn átnyúló szerelem, szeretet érzése. Az egyik, a 60′-as években játszódik. Down szindrómás kisfiát egyedül, de fantasztikus elszántsággal és szeretettel nevelő anya (Vanessa Paradis) küzdelmeit látod.  Ez a kapcsolat, ez a szeretet már-már zavarba ejtő, olyan túláradó érzelmekkel szembesít, hogy nem tudjuk, kinek is van nagyobb szüksége a másikra…

Másik szálon, a fél évszázaddal később élő,  sikeres – de alkoholizmussal küzdő – DJ, fényűző életét követjük nyomon. Egyértelmű és sallangtól mentes minden kockája. Heléne Florent – az elhagyott feleség szerepében látható, Evelyne Brochu – a csöppet sem butus szőke szerető, Kevin Parent – a disc-jockey, – és a Down-szindrómás kisfiú is említést érdemel az édes kis mosolyával… Az összes karakter a helyén van, és biztosan állítom, felejthetetlenek!
A zene, ami szinte összekapcsolja, egymásba ölti az eseményeket, telitalálat!

A film így is kecsegtető lenne számomra – remélem számodra is -, de nem mondtam a legfontosabbat… Olyan csattanója van, amitől a padlón maradsz egy ideig és rendezgetni fogod a világodat!

Ez a film piszkosul megérteti velünk, hogy az ELENGEDÉSNÉL nincs nagyon fontosabb dolgunk az életben. Emberek, tárgyak, érzések…
Aki menni akar, azt engedni, sőt segíteni csomagolni. Ne akarjunk görcsösen boldogok lenni. Viszont ha jön a boldogság, engedje meg magának mindenki, hogy megélje minden pillanatát, lelkiismeret furdalás nélkül.
Talán az egész élet arról szól, hogy megtanuljuk megélni a pillanatot és elengedni bármit és mindent. Nem tudom, de a film végén megérted, ha nem bocsátottál meg, nem engedted el, nem szeretted úgy, ahogy NEKI jó, újra fogod játszani. Sokszor, addig amíg nem válsz profivá benne. Magad miatt. Nem büntetésből, önszántadból, a megértésért, elfogadásáért.

Ha szerelem nélkül mész végig az úton, nem is éltél… – kattints ide a cikkért!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!