Illúzió

Konfuciusz mester 24 elgondolkodtató üzenete a világnak

Kelet egyik leismertebb bölcse Kun Fu-ce, azaz Konfuciusz mester volt, akiről később egy egész tant neveztek el. Bár nem volt vallásalapító, gondolataival több mint két évezredre gyakorolt óriási szellemi hatást. Önmagáról azt vallotta, hogy nem teremt új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és vezeti új formákba. 

Konfuciusz élete meglehetősen egyszerű volt, mentes minden nagy fordulattól és drámai eseménytől. Arisztokrata családból származott, még gyerekkorában felfedezték különleges értelmi és lelki képességeit, s azt a tulajdonságát, hogy legszívesebben idős és tanult emberekkel beszélget. Rendkívül gyorsan tanult, így még a huszadik évét sem töltötte be, amikor már kisebb hivatalokat látott el. Terményraktárban és lóistállóban dolgzott, miközben hat művészeti ágban, többek közt zenében, íjászatban, valamint kalligráfiában is igen magas szintre fejlődött. Tanítani azonban csak a harmincas éveiben kezdett, ám szinte azonnal nagy népszerűségre tett szert mély tudásával.

 

 

Bár ő maga semmit sem jegyzett fel, követői összegyűjtötték és megőrizték fontosabb mondásait a Lun-jü című könyvben. Konfuciusz mester egyedülálló volt abban, hogy egész életét a tanításnak és a tanulásnak szentelte, a társadalom megjavításának és jobbításának szándékával. Merthogy, mint vallotta, mindehhez szükség van az önművelésre, a jellem építésére.

Elutasította a világból kivonuló bölcs elvét. Saját életével is arra bátorította követőit, hogy vegyenek részt a közéletben, vagyis az állam szolgálatában. Ő maga is vállalt városi hivatalokat, sőt Lu állam királyának igazságügy-minisztere lett. Bár politikai pályafutása hamar véget ért, ezzel is példát állított követői számára. 

Tömör bölcsességei egyszerűen és tisztán csengenek. Ezért hatottak saját korában és évszázadokkal később is, amikor eszményei beépültek az államvezetésbe, s így lett sok kínai ember életének alapja hosszú időn át.

24 értékes tanítását szeretném számodra eljuttatni ma. Kérlek kattints a képekre, hogy felfedhessék ezeket.

(idézetek: citatium.hu, képek: pinterest)

Ajánlataim a témában:

Szerző: Gini Papp - Illúzió

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!