Illúzió

Retro képsorozaton a budapesti tavasz 28 pillanata

Széchenyi István (Ferenc József) tér, a Magyar Tudományos Akadémia bejárata, a Magyar Földrajzi Társaság 50. éves jubileumi gyűlésének zárónapja 1922. május 7-én, balra Teleki Pál (későbbi miniszterelnök), középen József Ferenc főherceg (József főherceg és Auguszta főhercegnő fia), mellette díszmagyarban Cholnoky Jenő

 

 

Pasaréten vagyunk 1926-ban.Az egykori budai Gyalogsági Hadapródiskola kertjében élvezik a gyerekek a tavaszt

1939-ben a kikeletnek öltözött budapesti lányok a Városligetben, háttérben az Iparcsarnok bejáratának lépcsőivel

Szintén 1939-ben a Március 15. (Eskü) térnél, háttérben a Galamb utca torkolata

1940 tavaszán, kis karton ruhában lehetett sétálgatni. Március 15. (Eskü) tér, Erzsébet híd pesti hídfője, háttérben a Belvárosi templom.

1941. A Gellért-fürdővel szemben, a mai Szabó Dezső sétányon lévő játszótérnél megy a chill out

1946. Andrássy út az Eötvös utcánál. Május 1-i felvonulás, háttérben az 52. számú ház.

…és az Oktogonnál

Szintén ’46-ban a Március 15. (Eskü) térnél, az Erzsébet királyné emlékművén ücsörögnek a lányok

1956 gyönyörű virágba borult fái alatt, a  II. kerületi Remetekertvárosban még mit sem sejtettek arról, mi vár rájuk hamarosan

1954-ben a turbékoló párok így csodálták az Erzsébet hidat 

 Semmelweis utca 1955-ben. Egészen lenge öltözetű gyerekek élvezik a jó időt

A Felvonulási téren 1961-ben: az április 4-i katonai díszszemlén boldogan csimpaszkodnak fel a gyerekek a tankokra, háttérben a Dózsa György út 58.

1964-ben a Szent Gellért tér és a Petőfi híd felé néző emberek süttetik magukat a kora tavaszi nappal

1967-ben a Zenélő (Bodor) kút környékén, a Margitsziget Árpád híd felőli végén ilyen pompás volt a tavasz

A Kossuth Lajos utca – Károly (Tanács) körút sarkát csinosítgatják a virágágyásokat 1968-ban

1971-ben ilyen volt a Margitszigeti tavasz

Piknik 1975-ben Hármashatárhegyi repülőtéren, háttérben a Virágosnyereggel

1979-ben az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15. tér mellett vagyunk, ahol még középen leálló sáv is volt

A Margit híd a budai hídfőtől nézve, ilyen látványt nyújtott 1980 tavaszán

1985 tavaszán 

Fiastyúk (Thälmann) utca 47-49., Kádár János látogatása a 2 sz. Általános Iskolában (ma Hegedűs Géza Általános Iskola), mögötte bőrkabátban Deák Gábor kerületi párttitkár. (Mégis a bajuszos úttörőre hívnám fel a figyelmedet!)

A képekért köszönet a fortepan.hu -nak!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!