Illúzió

Hamarosan kidobod a Grimm meséket, és ezt teszed a polcra!

Amikor megszületett a lányom és először meséltem neki tudatosan talán egy Grimm mesekönyvből, akkor jöttem rá, hogy ez volt az első és utolsó. Szegénykém várta, hogy olvassam a következőt, úgy hogy az elsőt is átköltöttem menet közben, annyira borzalmas volt. Halál, intrika, irigység, gyilkosság úgy, hogy már az eredetihez képest át van írva. Andersen nagy horror író volt, és a Grimm testvérek is. Emlékezz csak, az irigy királynő elküldi a vadászt, hogy vágja ki Hófehérke szívét, a farkas bezabálja a nagymamát, Hamupipőke egyik testvérének levágják a nagylábujját, hogy beletuszkolja magát az üvegcipőbe, és így tovább. Hitchcock legalább felnőtteknek szőtte a meséit és ezt jól tudjuk, de ezek a “mese”írók bizony a legkisebbeknek. És mi hallgattuk-olvastuk gyerekként…

 

 

Természetesen eldönthetjük, hogy olvasunk-e a gyerekeinknek ilyen stupidságot, avagy nem. Egy hozzászólást érdemes elolvasnod, mert azt mutatja meg, hogyan kerülte ki sok gyerek a borzalmas részleteket. Pontosan ezt csináltam én is gyerekként, átírtam magamnak a meséket, és akkor bevehető volt számomra.

“Ha lett volna fiam, valószínűleg ugyanazokat a meséket olvastam volna neki, mint a lányomnak. Lányom szerencsére van. Kicsi korában korrigálta azokat a meserészeket, melyek nem tetszettek neki. A javításokat meg kellett jegyeznem, különben a következő esti mesélésnél jaj volt nekem! A Piroska és a farkas nálunk úgy kezdődött, hogy “Piroska és Farkas jó barátok voltak” Jancsi és Juliska nem ölte meg és nem rabolta ki az idős hölgyet, aki befogadta őket, amikor eltévedtek az erdőben. Hamupipőkét ugyan Hamipopókának említette, de a mostohája nem tartotta cselédsorban a leányt, a bálba azért nem mehetett el, mert nem írta meg a leckéjét. A mostohanővérek nem farigcsálták meg a lábukat.”

Őszintén várom, hogy a kezemben tarthassam a videóban bemutatott könyvet. Elvileg 2017 végére megjelenik 22 nyelven, köztük magyarul is. Úgyhogy nem kell várnod, míg a gyerek megtanul annyira angolul, hogy értse.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Blueberry says:

    Olvastad Bruno Bettelheim konyvet? Nagyon erdekes!Amugy a ferfi nem lehet Hamupipoke, nala nulla ertelme lenne a cipotesztnek es plane a verzesnek.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!