Illúzió

Ezt mondja rólad ősi cigány horoszkópod!

Negyedíziglenes cigány vagyok, az anyai üknagymamám még vérbeli volt. Ráadásul jósnő. Pipázott, folyton fejkendőben járt, de nem úgy öregasszonyosan hordta, hanem, mint a kalózok. Sok-sok rétegből állt a szoknyája és még télen is csaknem mezítláb járt. Azt mondják pipamocsokból jósolt. A kérdező előtt kiütötte pipájából a maradék, hamuval keveredő dohánylevelet és abból jövendölt. Hitelesnek tartották a falubeliek és féltek tőle. Látó is volt, aki a szellemeket hívta segítségül, ha szüksége volt rá. 

 

 

Anyám, a dédunokája sötétbarna hajú, és szemű nő, míg én már jeges kék szemekkel jöttem világra. A bőröm nem kreol, de a vérem határozottan hordozza a génjeit. Olthatatlan vágy van bennem is a világjárásra, a mulatásra és heves vagyok, mint a “fajtám”. Bár anyám nem vette át tőle az ősi tudást, spirituális oldalon mégis mutatok fel olyan dolgokat, melyeket könnyen lehet, hogy átörökített rám. Erős kapcsolata volt a másik világgal, és ez rólam is elmondható. 

„Van bennem egy út, mely soha nem ér véget.” – Ősi cigány mondás

A cigánykártya eredete az ősi időkbe, Indiába nyúlik vissza, írásos emlékünk mégis alig van róla. A kultúra, amelyben megszületett, annyira szoros személyes kapcsolatokat ápolt, hogy szükségtelen volt lejegyezni bármit, hiszen elsősorban a szóbeliségre támaszkodtak. Ráadásul a cigány csoportok nagyon nehezen nyíltak meg az idegenek felé, napjainkig is igen zárt rendszert alkotnak, a hagyományok apáról fiúra, anyáról leányra szállnak. 

A kártya nagyon fontos szerepet tölt be a cigányság életébe. De manapság, már nem csak ők kérik a vezetését, útmutatását. 

A cigánykártya gyakorlati útmutatója című könyvet ide kattintva találod meg .pdf formátumban

Csak úgy, mint kártya jóslataik, horoszkópjuk is nagyon fontos útmutató lehet számunkra, ha elágazáshoz érkezünk. Persze a horoszkóp egy általános képet mutat születési dátumunk alapján, mégis érdemes tisztában lenned azzal, amit személyiségedről állít.

Ha kíváncsi vagy rá, keresd meg a születésed idejéhez rendelt tárgyi szimbólumot, és olvasd el a hozzád tartozó meghatározását.

Csésze – Január 21 – Február 19.
A csésze az egyesülés és az alkalmazkodás szimbóluma. Mivel ha teát öntesz a csészébe, az mindig felveszi annak az alakját. A szimbólum szülöttei megértőek és alkalmazkodóak. Tisztelik az embereket és olyanokkal veszik körül magukat, akik ugyanígy gondolkodnak. Kreatívak és okosak. A családtagjaik ezen tulajdonságaik miatt nagyon büszkék rájuk.

Kápolna – Február 20 – Március 20.
A kápolna szülöttei vallásosak, hisznek Istenben. Mivel a szimbólum szülöttei Istenfélő emberek, a spiritualitás egész életükben jelen van. Nagyon érzékenyek és nyitottak. Álmodozó típusúak, nem idegeskednek még akkor sem, ha nehéz helyzetbe kerülnek, mert tudják, hogy mindenre van megoldás. A legnehezebb dolgokat is rövid időn belül megoldják. Nyugodt és jó ízlésű emberek.

Tőr – Március 21 – Április 20.
A tőr erőt, becsületet és győzelmet jelképez. A jegy szülöttei sikeresek és azon fáradoznak, hogy legyőzzék a rossz dolgokat. A szimbólum szülöttei nem riadnak vissza semmitől, harcolnak azokért a dolgokért, ami fontos a számukra. Mindig kiállnak magukért, de a környezetükön is szívesen segítenek. Remek vezetőképességekkel rendelkeznek.

 Korona – Április 21 – Május 20.
A korona gazdagságot, erőt, tiszteletet, szerelmet és bátorságot jelképez. Mivel nemesfémből, általában aranyból készül, ezért a korona szimbólum a cigány horoszkópban nagyon megbecsült. A szimbólum szülöttei nem félnek a harctól, szükségük van az anyagi biztonságra és ezért hajlandóak rengeteget dolgozni. Néha zavaróan sokat dolgoznak, de mindent megtesznek azért, hogy megteremtsék a jólétet, a luxust önmaguknak és a környezetüknek.

Gyertyatartó – Május 21 – Június 20.
A gyertyatartó olyan szimbólum, ami vallásosságra, hitre, megértésre utalhat. A szimbólum szülöttei hisznek az igaz életben, amelyért harcolnak is. Kommunikatívak és intelligensek. A megértésüknek köszönhetően nagyon megbecsüli őket a családjuk és ők gyakran ki is kérik a véleményüket.

Kerék – Június 21 – Július 21.
A kerék a cigány horoszkópban a családcentrikusságok, az anyaságot, az evolúciót jelképezi. A kerék a kapcsolat és a kommunikáció jelképe is. A szimbólum szülöttei nagyon fejlett, összetett személyiséggel rendelkeznek. A hangulatuk ingadozó lehet, de mivel a kapcsolatuk, ad nekik erőt, ezért hamar helyreáll a lelki békéjük.

Csillag – Július 22 – Augusztus 22.
A cigány horoszkópban a csillagnak hat ága van, ami a kiegyensúlyozottságot és a boldogságot jelképezi. A szimbólum szülöttei tiszteletben tartanak másokat és egész életükben a családjuk mellett állnak. Az optimista felfogásuknak köszönhetően mindig készen állnak arra, hogy keblükre öleljék a sikert. A szimbólum szülöttei a művészetek terén is jeleskedhetnek.

Harang – Augusztus 23- Szeptember 23.
A cigány horoszkópban ez a szimbólum a tökéletességre törekvést és a pontosságot jelképezi. Ezek nagyon fontos erények, amely minden emberben ott kellene lakozzon. A szimbólum szülöttei mindig az igazukért harcolnak, szeretik ha a dolgok úgy alakulnak ahogyan azt ők szeretnék. Azonban nagyon kritikusak tudnak lenni az élet számtalan területén.

Érme  – Szeptember 23  – Október 22.
Az érme a kiegyensúlyozottság és az igazság szimbóluma. Úgy vélik, hogy az érme az egyik legerősebb szimbólum, amely rengeteg módon befolyásolhatja a világot. A szimbólum szülöttei harcosak, kitartóan harcolnak az igazukért, önmagukért, azokért akik a számukra fontosak. Könnyen jogi pályára léphetnének, de a kreatív dolgok jobban vonzzák őket. Művészhajlamúak és szeretnek álmodozni, számukra ez az önkifejezés.

Kés – Október 23 – November 21.
A kés félelmetes szimbólumnak tűnhet, mivel életet és halált jelképezhet. A cigány horoszkópban az egyik legerősebb jegynek számít. A szimbólum szülöttei erősek, analitikusak és megértőek. A szerelemben hagyják, hogy az érzelmek magukkal ragadják őket. A családjuk tiszteli őket.

Fejsze – November 22 – December 21.
A fejsze az erő, a függetlenség, a határok átlépésének a jelképe. Ettől függetlenül a fejsze az egyik legoptimistább szimbólum, szerencsét és védelmet jelent. A szimbólum szülöttei szeretnek új dolgokat megismerni. Hajlandóak küzdeni a vágyaikért. Ezért erős és megbecsült személyek.

Patkó – December 22 – Január 20.
A patkó a szerencse jelképe. A munka és az erőfeszítés jelképe. A szimbólum szülöttei dolgosak. A családjuk számíthat rájuk, meghallgatják őket és szívesen segítenek. Ambiciózusak és nem állnak ellen a kihívásoknak, a tulajdonságaik miatt nagyon szereti őket a családjuk.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Igazad lehet József, köszönöm a kiigazítást! Üdv Gini

  2. Jozsef Kaszas says:

    A “pipamocsok”-nak,tudtommal a szárában lerakódott Nikotin-Kátrány keverékét nevezte a köznyelv !Ezzel bizony sebeket is kezeltek anno.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!