Illúzió

Az apa egyszerre mondja el három fiának, hogy iker babákkal várandós anyjuk! (videó)

Kevin Messick, a háromgyerekes apa úgy döntött, hogy közli fiaival a nagy hírt édesanyjuk terhességével kapcsolatosa. Azonban, mikor ezt megtette váratlan dolog történt.

 

 

1

Kezdetben az ultrahangos képet nézegetve nagy izgalomba jöttek a gyerekek, találgatva, hogy mit is látnak a felvételen. Nézték, hogy hol is van a pici szája, keze, szeme, de a lényeg még csak ezután következett.

A gyerekek hirtelen szinte hisztirohamba törtek ki, amikor megtudták, hogy születendő testvérük tulajdonképpen nem egy, hanem kettő.

„Ez azt jelenti, hogy ikrek? Komolyan?” – kérdezte kétségbeesve a leghátul ülő vörös kisfiú, és már görbült is lefele a szája.

Az autóban utazó, és a hátsó ülésen helyet foglaló fiúk igencsak meglepődtek, mondhatni, nem igazán volt pozitív reakciójuk. A terhességek mintegy 2%-ából születnek ikrek, így nem csak a fiúknak és szülőknek volt meglepetés, hanem az orvosok is csodálkozva fogadták a hírt. Az ikerterhességek kb. 30%-a egypetéjű, és 70%-a kétpetéjű.

Forrás

Oszd meg másokkal is, ha tetszett!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!