Paul Kalanithi (37) nagy jövő előtt álló idegsebész rezidens volt a Stanford egyetemen, ahol édesapja is tanított egy ideig. Bár 17 évesen még íróként képzelte el magát, tanulmányai során mégiscsak a családi tradíciót folytatva, az orvostudomány felé indult. Már első kutatásai alkalmával, melyben a Tourette-szindrómát tanulmányozta díjat és posztdoktori ösztöndíjat nyert. Ezzel egy időben, osztálytársa, Lucy Goddard szívét is elnyerte. 2013.májusában, az orvos lebetegedett. Egyre súlyosbodó köhögés, hátfájás, láz és éjszakai izzadás gyötörte. A rá jellemző bátorsággal és nyugalommal fogadta a diagnózist: noha soha nem dohányzott, áttétes tüdőrák. Eközben felesége már szíve alatt hordta közös kislányukat.
Pault megműtötték és elkezdődött a kemoterápiás kezelése. Minden erejére szüksége volt hozzá, de elvégezte a rezidens képzést. Az élet pedig megajándékozta kislányával, Cadyvel.
Kattints át: a 10 inspiráló átalakulás a rák után című fotósorozatra is!
Néhány hónapnyi tünetmentesség után, a rák visszatért. Aki volt már támasza kemoterápián résztvevő betegnek, pontosan tudja milyen állapotban volt Paul. A legyengült szervezetük miatt megerőltető még a mosdóig kitámolyogni, vagy ereszteni maguknak egy pohár vizet is. Napi programnak bőven elég egy látogató egy napra, vagy végigülni a kemoterápiát, ami 3 órán keresztül csöpög a szervezetükbe. A beteg számára megáll az idő, gondolatait az tölti ki, hogyan tudna felerősödni, visszakapni korábbi életét. Paul számára ez az időtlenség akkor szűnt meg amikor kezébe vehette Cadyt első műtétjét követően.
“A lányunk hétről-hétre egyre szebb, szinte ragyog. Most az életét az első élmények határozzák meg: az első mosoly, az első nevetés…Ahogy itt ül az ölemben, és hallgatja, ahogy mindenféle dallam nélkül éneklek neki, szinte beragyogja a szobát… Remélem elég sokáig élek majd, hogy legyen rólam némi emléke.” – írta esszéjében, melyet a New York Times részletekben közölt.
Az idegsebész kezdetben egy teljes levélsorozatot szándékozott írni kislányának, hogy halála után emlékeztesse őt az együtt töltött időre. Ezt némi gondolkodás után elvetette. “Miről is írhatnék neki? Nem tudhatom, milyen lesz majd 15 évesen, még azt sem tudhatom, megtartja-e majd azt a becenevet, amit az édesanyjával adtunk neki.” Paul ezért úgy döntött, levelében csupán egy dolgot üzen majd kislányának.
“Az üzenet egyszerű. Ha majd az életed során eljutsz egy olyan pontra, ahol számot akarsz vetni azzal, hogy ki vagy, mit adtál és jelentettél ennek a világnak, kérlek, ne tedd. Helyette emlékezz arra, hogy egy haldokló ember utolsó napjait boldogsággal töltötted meg. Olyan boldogsággal, amit ezt megelőzően nem ismertem. Boldogsággal, ami nem telhetetlen, ami csendes, ami minden sejtemet eltölti. Most, ezekben a napokban úgy érzem, ez a legtöbb, amit egy másik embertől kaphattam.”
Idén, március 10-én Suman Kalanithi, Paul egyik testvére ezt írt Facebook oldalán: “Tegnap Paul bátyám elhunyt, két évvel azután, hogy áttétes tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Ő a szokásos bátorságával és nyugalmával halt meg békében, családjával körülvéve. Bátyám rövid élete során annyi dolgot tett, melyet más emberek két életük alatt. Jó orvos volt, jó férj, jó apa, és jó ember. Nagyon büszke vagyok rá, csak úgy mint életében. Nyugodj békében, szeretett testvérem!”
Paul 37 éves volt.
(http://med.stanford.edu/news)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: