Voltál már annyira álmos, hogy folyamatosan arra riadtál, elernyed a nyakad majd valamennyi testrészed, és ösztönös rántással húzod vissza magad különböző dőlésszögekből? Rám teljes mértékben jellemző az, hogy 2 másodperc alatt alszom el – és már álmodok is -.
A legkellemetlenebb, mikor elvonszolom magam egy előadásra, ahol csoportos meditáció is van, mert szinte 100 %, hogy én bealszok. És ha bealszok, és nincs velem egy jóakaró barátom, akkor bizony elég nagy sebességgel beszélni is horkantgatni is fogok, mert nem ébredek fel magamtól. Tapasztalatból mondom, rohadt kellemetlen. A suliban rendszeresen lefejeltem a padot, mert éjszakába nyúlóan olvastam a takaró alatt, és 3-4 óra alvást követően már a suliban ücsörögtem. Hallgattam a világba untató tantárgyakat színtelen hangon elmotyogni különböző tanáraimtól. Nagyon-nagyon értettem ezt az édes kis monk fiúcskát, aki a világ legcukibb alvását produkálja.
Különösen érthető ez, ha megismered a napirendjüket a kolostorban:
“A gyerekek reggel 4 órakor kelnek. Rövid mosakodás után az összes gyermek (200-300 fő) a nagy előadóteremben gyűlik össze, ahol egy órán keresztül tanulják és ismételik azt az imát, amely az együttérzés felkeltésére irányul. A gyerekek nagy élvezettel hangosan mondják és énekelik a szöveget, amely a jelenlévők, szüleik, családtagjaik, ellenségeik stb. sőt az egész univerzum lakóinak boldogságát és jólétét kívánja.
Ezt követi a reggeli 5.30-kor. Az étkezések jelentik a képzés egyik legélvezetesebb részét. Az ételek ugyanis különösen finomak és változatosak. A kolostor vezetője nagy hangsúlyt fektet a bőséges táplálkozásra, mivel tudja, hogy a gyerekekre a nap nagy részében folyamatos testi és szellemi megterhelés vár. Az evések előtt mindig megemlítik az ételt felajánló nevét, akiért egy rövid imát mondanak. Ugyanígy köszönik meg a felszolgálóknak is munkájukat.
Az evés után rövid takarítás következik. A gyerekek felosztják maguk között a ház körüli munkákat, és csendben elvégzik azokat.
Délelőtt 7 és 10 óra között csoportokban folyik az oktatás, illetve ekkor kerül sor a meditációra, melynek időtartama a gyerekek életkorától függően 20–60 perc. A tanítás során sokszor hangosan memorizálnak szövegeket.
Hetente több alkalommal reggel 7 órakor, külön csoportban a szerzetes fiúk és az apácalányok az idősebb szerzetesekkel együtt koldulni mennek, hogy ily módon járuljanak hozzá a kolostor ételbeszerzéseihez. A séta során, mely közelítőleg 50 percig tart, csak mezítláb járhatnak, nem beszélhetnek, és pénzt sem fogadhatnak el. A koldulás során nem nézhetnek az adományt nyújtóra, de mindig meg kell állniuk, ha valaki felajánlást akar tenni. Nem szabad megköszönniük az ételt, valójában a felajánló hálás a lehetőségért, hogy adhatott.
10.30-kor a gyerekek az étkezések színhelyére sétálnak, ahol még a reggelinél is bőségesebb és változatosabb étel várja őket. Ennek egyik oka, hogy a Buddha eredeti tanításai szerint a szerzetesek délután már nem ehetnek. Másnap reggelig csak üdítőitalokat fogyaszthatnak.
Az ebéd befejezése után libasorban visszaballagnak a lakhelyükre, és délig mosakodhatnak, moshatnak vagy pihenhetnek. Délben kezdődnek a tanítási foglalkozások. Délután az órákat egy újabb meditáció szakítja meg. Délután kapnak a gyerekek lehetőséget az egyéni tanulásra is. A napi program este 9-ig tart, amikor mindegyikük aludni tér. A programok egész napos elfoglaltságot jelentenek a gyerekek számára, így gyakorlatilag nincs szabad idejük. Feladat nélküli gyereket nem látni az erdőben vagy a kolostor területén szabadon sétálni.” (vipassana.hu)
Édes kicsi, komoly gyerekek. Kemény, edzett lelkű mini felnőttek. Lehet, hogy éppen étkezés után vannak, de ennél édesebb dekoncentráltságot ritkán láthatunk, nem igaz?
Szerző: Gini Papp – Illúzió
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: