Feldmár András 75! A legjobb idézetek tőle!

Ha nem most, akkor mikor? – olvasom könyvében az imént. Igen, ez a kérdése (is)végtelenül egyszerűnek hangzik előszörre. De ülj csak le, bámulj magad elé és kérdezd meg magadtól. Miért halogatsz? Mire vársz? Ha nem most, akkor mikor? Feldmár egyszerűen, pontosan szúr be mindig a bordák közé kérdéseivel, megállapításaival.

Ha csak egyszer is hallgattál Feldmárt, pontosan tudod miért szeretik őt tömegek. Borotva éles logikával világít rá a dolgok lényegére, valódi gondolkodásra kényszerít. Már az idejét sem tudom mióta olvasom, hallgatom őt. De minden alkalommal rá kell jönnöm, soha a büdös életben nem leszek olyan világosan, egyértelműen jó gondolkodó, mint ő. Mert ő úgy néz rá a problémára, mint egy röntgen gép. Nem az emberre, hanem a problémára, és azt célozza meg. Bátran mond ki olyan mondatokat, amelyekkel bebetonozott sztereotípiákat hasít ketté. Éppen ezért megosztó személye a szakmában. Módszerei mégis sokakban ébresztenek reményt, hogy idült démonaiktól megszabadulhatnak. 

A pszichiátriai betegségek nem betegségek – mondja Feldmár. És ezt vallom én is, aki életének egy nagyon mély pontján antidepresszánsokat és nyugtatókat szedett, majd fél év után a kukába hajította őket, mert ráébredt, hogy nem kemikáliákkal akar megszabadulni lelki defektjeitől. 
„Sok pénzt lehet kapni az államtól arra, hogy az őrülteket kínozzuk, hogy kórházat építsünk, ahol elektrosokkoljuk őket, meg teletömjük mindenféle méreggel. De arra, hogy egy jó lakást szerezzünk nekik, tápláljuk őket és vigyázzunk, hogy legyen nekik társaságuk, arra nem lehet pénzt kapni, mert azt elirigylik tőlük” – ilyen egyszerű a pszichoterapeuta szerint, és ez így is van.

Szerinte az “önismeret” az egy marhaság. Azt is elmondja miért látja így. Amit a tükörből vagy az érzelmeimből tudok meg magamról az semmi, az nem önismeret, bármennyire is szeretnék hozzájutni a középpontomhoz. Hamis képet ad. Az igazi önismeretet akkor kapom meg, amikor különböző szituációkba, élethelyzetekbe kényszerítem magam. Főként olyasmikbe, amelyek kimozdítanak a komfortzónámból. Az ott mutatkozó reakcióim adják meg a pontosabb képet, ki is vagyok valójában. Ez nagyon oké gondolat, nem?

75 éves lett. Mint apám. Érdekes összecsengés van a fejemben ha a két férfire gondolok, mert noha mindkettő jó genetikával rendelkezik, gondolkodásban ég és föld. Hány ‘sérült’ lány gyermek szerette volna Feldmárt apjának tudni vajon? Hányan ültek úgy az előadásain ahogyan én is, megbabonázva a végtelenül nyitott szellemétől? Rengetegen, ez tiszta sor. Sokáig gondolkodtam személyes tapasztalataimat írjam-e le köszöntésképpen, vagy inkább a tőle származó gondolatokból gyűjtsek össze egy csokrot, majd az utóbbi mellett döntöttem. Bár nem könnyű feladat, mert Feldmár egy Mester, a szavai időtállóak, velőig hatolóak, és vegytiszta szeretettel vannak áthatva. Az ember, mint lelki lény iránti szeretettel. Pszichoterapeuta, de a javából.

“Nincsenek izmok a megbocsátásra. Nem lehet elhatározni, nem lehet akarattal megbocsátani valakinek. Tehetsz úgy, mondhatod azt, hogy megbocsátasz, de a szívedből nem fog eltűnni a megbántottság.”

“Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés.”

“Aki nem dolgozik, az az életnek a felét nem tudja élvezni.”

“A szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak.”

“Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e.”

“Előbb magunkra kell vigyáznunk, utána másokra! A sorrend fontos, előbb én, utána a többiek. Ha a sorrend megfordul, az ember soha nem talál rá a boldogságra.”

“Ha azt mondom valakinek, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és ő őszintén megvizsgálja az életét, de azt találja, hogy rosszabb lett, mióta vele vagyok, akkor én nem szeretem őt. Függetlenül attól, hogy mit mondok. Tehát a szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem a szeretőben.”

“Úgy ismered meg magadat, hogy belepottyantod magadat a legkülönbözőbb helyzetekbe, és megfigyeled, mi lesz. Ez nem munka, ez játék. Én remélem, hogy halálomig fogok így játszani.”

“A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.”

“Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?”

“Aki megszületik, arra van ítélve, hogy szabad. Egy ember nem lehet nem szabad, de akkora a felelősség megölelni és észben tartani a szabadságunkat, hogy úgy csinálunk, mintha nem lennénk szabadok. Menekülünk a szabadságunktól.”

“Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.”

“A szülőknek vagy kapcsolatuk van a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsenek szabályok arra, hogy mi a jó és mi nem. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás. Amikor tiltasz, arra fogadsz, hogy az jó. Hogy mi jön be, nem tudom.”

“Legelsősorban figyelemre van szükség. A hosszan tartó figyelem, az ítélkezés nélküli jelenlét szeretetteljes kedvességgé válik, magunk vagy a másik irányában. Mindannyian a figyelem hiányától szenvedünk.”

“Zen koan mondja: “Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. A halál pillanata nem biztos. Hogyan éljek?” Hát ha minden pillanatban meghalhatok, és ha minden pillanatban mindenki, akit szeretek, meghalhat, akkor szerintem csak úgy érdemes élni, hogy részt vegyek, ott legyek minden élő pillanatban, hogy ne hagyjak semmit se holnapra, hogy élvezzem az együttlétünk minden édes cseppjét a legeslegutolsóbbig.”

“A jó kapcsolat kritériuma, hogy velem szabadabb a másik, mint ha egyedül lenne, nem kell a szabadsággal fizetni a kapcsolatért.”

“A legőrjítőbb az, amikor nincsenek szavak, amik kimondanák a valóságot.”

“Én nem tartozom semmivel annak, aki engem szeret. A szeretetnek nincs ára, azt nem kell visszaadni, azt tovább kell adni.”

“A valódi önzőség az, ha nem akarom vállalni a felelősséget a saját vágyaimért. Titokban tartom őket, és elbújok a mögött, hogy csak egy vágyam van: az, hogy a te vágyadat teljesítsem.”

“Nem kell szeretni. Az nem akarat kérdése. Az egy olyan csoda. Ha azt érzem, hogy valakit szeretek, akkor az egy csoda. És ezt észre kell venni. Nem azt mondom, hogy szeressétek egymást, hanem akkor, amikor úgy éreztek, ismerjétek azt fel. De nem kell! Van olyan ember, akivel ez a csoda soha nem történik meg az életében.”

Kattints IDE, és nézd meg a “ha szerelem nélkül mész végig az úton, nem is éltél” című cikket is!

“Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.”

“Azt hiszem, az a legnagyobb hipnózis (…), hogy az ész és az értelem fontosabb, mint az érzelem.”

“Amikor az ember kifelé kezd figyelni, s talál valamit, ami érdekli őt a világban, abban a pillanatban jobban érzi magát.”

“Nagyon furák vagyunk mi, emberek: amikor látunk valakit, aki valami olyat csinál, amit nem értünk, vagy azt szeretnénk, hogy inkább ne csinálja, akkor azt mondjuk rá, hogy beteg. És az illető ezt még el is hiszi nekünk.”

“Az igazi barát hajthatatlanul és kérlelhetetlenül arra bátorítja az embert, hogy reszkírozzon, hogy kockáztassa saját magát, és még az elviselhetetlent is elviselje. Mert csak akkor érti meg az ember, hogy mi az, ami benne elpusztíthatatlan, hogyha sokat szenved.”

“A pszichiátria a világon mindenütt a rendőrség szerepét játssza. Visszatereli mindazokat, akik véletlenül rájöttek arra, hogy másként is lehet látni a világot, mint úgy, ahogy megtanítottak bennünket.”

“Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom.”

“Azért halnak meg az emberek, mert unatkoznak. Szerintem az unalom a legveszélyesebb betegség. Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, akkor már ölöd magad. Én még csak egy hónapja vagyok itt Magyarországon, s én még ennyi embert várni sehol sem láttam, mint itt. Mindenki keres valakit, de soha senki sem talál rá. Én utálok várni, mert amikor az ember vár, akkor olyan, mintha fel lenne akasztva egy fogasra. Nem csinálhat semmit, csak vár, és az élete rettenetesen unalmas lesz. S ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok.”

“Nagyon fontos, hogy milyen szavakat használsz, mert a szavaktól függ az, hogy hogyan hipnotizáljuk önmagunkat és másokat.”

“Minél több tabut szeg meg az ember, annál érdekesebb lesz az élete…”

“Egyetlen dolog, ami megválthat minket, az a szeretet. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, a szeretet vírusának afféle járványszerű sokszorozására van szükség. Ha a szeretetből nem lesz járvány, akkor beledöglünk.”

“Mindannyian művészek vagyunk. Van a valóság, és arra rávetítjük a képzeletünket.”

“Az egyetlen útmutatás, amit azzal kapcsolatban adhatok, hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg őket!”

“Az unalom definíciója az, hogy bármiről legyen is szó, az ember arra vár, hogy vége legyen.”

“A gyerek azért kezd el hazudni, mert attól fél, hogy ha megmondja az igazat, elfordul tőle a szülő, a tanár vagy a barát. De ha nem fordul is el, legalább megbünteti. Olyan, mintha arra szocializálnánk egymást otthon és az iskolában is, hogy valamiféle homogén színházat játsszunk. Mindenki játssza meg azt, akinek lennie kellene, de senki se legyen önmaga, még véletlenül se. Aki önmaga, arról megvan a véleményünk.”

“Ha valaki más, mint én, és ez zavar vagy megijeszt, akkor könnyen rámondhatom, hogy őrült, rossz vagy beteg. Ezzel a három kategóriával választjuk el magunkat azoktól, akik mások. Észre sem vesszük, hogy mi is mások vagyunk.”

A gondolatok, amelyeket választottam most tőle, csak a felszín megkapargatása volt, de mégis bőséges ízelítő abból, amiért mélységesen tisztelem és szeretem.
Az alábbi interjút szívből ajánlom, mert további információkat tudsz meg róla.

Remélem sok-sok okosságot hallunk még tőle, igazán szükségünk van rá…

Szerző: Gini Papp – Illúzió
(fotók : Andrew Feldmar fb oldal, citatium.hu)