“Ma karácsonyi nagy bevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsit tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Megkérdezte adnák-e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek. Mondta, hát ő tegnap este óta nem evett, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárlóközpontba enni.
(a kép illusztráció)
Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Megértettem vele, addig míg velem van, ez nem történhet meg. Na, mintha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített és közben beszélgettünk. Elmesélte ács volt, maszek. Mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített. A családot, otthont, munkát. Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni. Miután bepakoltunk, mondom neki, mehetünk. Ő erre azt mondta, mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, még nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott.
Belépünk a bevásárló központba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet neki, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet, a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire oda lép a biztonsági őr. Megkérdezte minden rendben van e… Mondom neki igen, megjegyeztem milyen figyelmes, s megkérdeztem felteszi-e minden vendégnek ugyanezt a kérdést. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek be az áruház megszokott közönségéhez. Tudattam vele, velünk minden rendben, legyen szíves hagyjon, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk, várjuk, hogy megkapjuk az étel, erre becsomagoltan oda akarják adni. Én nagyon néztem és megkérdeztem, hallotta-e tőlem azt a kérést, hogy elvitelre. Ő nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre. Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt. Hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja-e őket, ha egy hajléktalan, aki tegnap este óta nem evett, és kint, a hidegben kell élnie az utcán éjjel-nappal, egy forró levest elfogyaszt. Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott bent együnk.
Kicsomagolták az ételt, és ahogyan azt megszoktuk megkaptuk, leültünk. A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett, az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem, a mellettem lévő asztalnál egy hölgy, a 2 gyermekével ugyan azt tette, mint én. És aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest hozzálátott rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete. Alig kezdett a másodikat enni, egy kedves úr oda jött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne. Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000Ft-ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt. Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom. Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, oda jött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki “ne sírj bácsi!”. Erre felállt az édesanyja, ő is odajött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot…
Péter rám nézett és azt mondta, a három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most 1 óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből kijött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest. Erre én ledöbbentem. Ahol még 1 órája, kiszolgálni sem szolgálták volna ki, most ingyen levest kap minden nap. Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert, nagyon köszönöm.”
Közreadta: Gini Papp – Illúzió
Forrás
További személyes tapasztalatok:
Takarót a didergőnek!
Csak néhány szendvics…
Vásárolj be egy hajléktalan embernek!
További személyes tapasztalatok:
Takarót a didergőnek!
Csak néhány szendvics…
Vásárolj be egy hajléktalan embernek!
én is sír fakadtam sajnos kevés ilyen jó ember van.
Elolvastam a cikket ,a könnyeim még mindig hullanak. Az Isten áldja meg ezt az embert és mindenkit aki segített rajta. Az étterem tulajdonosának adjon a jó Isten jó egészséget , sok sikert és Áldott Békés szeretet teljes Karácsonyt. Íme vannak még jó szívű, áldott jó emberek. A kormány ,élén Orbán Viktorral jusson erre a sorsra mint ez a szegény éhező ,hajléktalan ember.
Bevallom most olvastam de a sirást még nem tudtam abba hagyni össze szorult a szívem és így látatlanban is köszönöm azoknak az Embereknek akik segítettek Péternek!
Sírva fakadtam a történetet olvasva.
Szeretlek Gini.