Illúzió

Kontor Tamás nagyfiúsan oldotta meg a dolgot

Én magam is elváltam egyszer, mert úgy éreztem az emberi méltóságunkon esik csorba, ha tovább élünk abban a tiszteletlen, emberevő hangulatban, amivé fajult a házasságunk. Igaz, hogy gyermekünk nem volt, de ha lett volna, sokkal előbb teszem meg a lépést.

 

 

Kontor Tamásnak és Szabó Eszternek két fia született, és ők pontosan tudják mi okból, de elbúcsúztak egymástól. Úgy gondolom, nem tartoznak a részletek senkire, de hihető, hogy jól átgondolták a lépéseket – tekintettel gyermekeikre is -, nem így van? A feszültséggel terhes légkörnél nincs rosszabb hely egy gyerek számára, ezt mindannyian jól tudjuk. És azt is, hogy a válással sokkal inkább kivirulnak a kicsik, mint megtörnek benne, ha mindkét szülő figyelmét továbbra is megkapják.  
Ők így döntöttek, de az újságírók nem tartották tiszteletben a magánéletüket, ezért Kontor Tamás úgy döntött, saját Facebook oldalán nyilatkozik, lezárva ezzel a találgatásokat.

“Sosem tetszett a bulvár fertőben mocsaras világa! Talán azért, mert sok szereplője mögött nincsen semmiféle teljesítmény, vagy érték. Ezért kénytelenek a magánéletüket kiteregetni minden más híján” – kezdi Tamás a Facebook oldalán.

Tamás

Én viszont zenész vagyok. A koncertjeim és a zenés munkáim bevételeiből élek (életemben nem kaptam pénzt újságcikkekért cserébe) és minden nap hálás vagyok azért, hogy a szenvedélyem lehet a hivatásom, a mindennapi munkám. De sajnos valamilyen szinten én is ki vagyok szolgáltatva ennek a romlott zsákutcának, hiszen az ismertségemen és a jó (vagy rossz) megítéslésemen múlnak a felkéréseim! De hát ilyen világban élünk.

Sokan kérik rajtam számon -többnyire privát üzenetben-, hogy “hogy van a család? hogy van Eszter?”, az újságírókat is kizárólag ez érdekli. Mint ahogyan a “Beautiful Day” című dalommal aratott amerikai sikerem nyomán mélyen kussoltak, úgy harapnak rá minden mozdulatomra, ami a magánszférám részét képezi (képezNÉ).

Olyan cikk is megjelent már, hogy a lerobbant autómat javítgatom (bokor mögül, félmilliós optikával lőtt fénykép-illusztrációval, amelyen egy titokzatos kék színű folyadékot öntök a motortérbe TÉLEN, mert az újságíró azt reméli, hogy a fagyállóval dúsított szélvédőmosó folyadék az “ostoba olvasók” számára ismeretlen és az elkerüli ugyanezen “ostoba olvasók” figyelmét). Szánalmas! Mindennek az alja! Lassan frakkban viszem le a szemetet…

De nézzük csak a tényeket! Felröppent a hír és IGEN, Szabó Eszterrel már valóban régóta külön élünk. Ez a döntésem elsősorban a Gyerekek lelki fejlődését szolgálta, hogy megszűnjön az a mérhetetlen feszültség, amiben a vége felé éltünk. Már jó ideje nem egyfelé “húztuk a szekeret”. Részemről nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen sokan járnak így manapság! Csak ezt mindenkinek ugyanígy be kellene látni, mielőtt esetleg a gyerekek szenvedik el a dolgot lelki síkon! A szakításunk óta fényévekkel jobb a kapcsolatom a Fiaimmal, mint azt valaha is reméltem!

De kanyarodjunk csak vissza a “sztori” bulvár-vonatkozásához! Miért is írtam le mindezt? Tételezzük fel, hogy egy szemfüles olvasó-riporter (így hívják azt az árulót, aki pénzért -10.000.-ért, azaz tízezer forintért, vagy ha úgy tetszik 30 ezüstért- kompromittáló fotót ad át egy bulvár újságnak) azt rögzíti, hogy egy koncertem során szép lányokkal kedvesen beszélgetek, ez esetben egy dögevő újság könnyen rossz színben tűntethet föl engem, mint “csalfa, családáruló szoknyapecért”! Hogy jövünk ki ebből mindannyian?????!!!

Én szeretem az egyenes beszédet. Remélem, Ti is így vagytok ezzel! Eszternek pedig azt a harmóniát kívánom, amit már nagyrészt meg is talált a saját projektjeiben! És mindenek felett Boldogságot! Akinek kérdése van, az ne spekuláljon kommentekben, bárki nyugodtan megkereshet üzenetben, vagy személyesen, hiszen el fogok jutni az Ország minden pontjára, ahogyan ez eddig is volt! Várlak Benneteket a koncertjeimen a legnagyobb szeretettel! Köszönök minden szurkolást! Ti Vagytok a legféltettebb Kincsem, Drága Közönségem!!!!!!

U.I. 1. (mindenkinek): A “Beautiful Day” névre hallgató dalom megtalálható az első lemezemen, ami a “Rengeteg Év” címet viseli. Ugyanezen dal a “Beautiful Day” későbbi magyar nyelvű “átirata”, a lemezem címadó dala. De hamarosan megosztom Veletek azt a KIADATLAN felvételt is, amit a Song OF The Year dalversenyre 2009-ben beküldtem, majd a legjobb 5 közé sorolták…

U.I. 2. (újságoknak): Amennyiben velem folytatott előzetes írásbeli egyeztetés nélkül jelenik meg bármilyen, mindenkori cikk (címet is beleértve), jogi lépéseket fogok tenni komoly kártérítési igényem érvényesítésére! Előre szóltam! (sajnálatos, hogy még külön nekem kell szólni, de kikupálódtam az évek során e-téren is)! Peace, Love, Rock ‘n’ Roll!!!!!!

Az aggódó hangra hozzászólásként hozzátette:

“Sokkal jobb a Fiúknak! Azóta kinyíltak és mélyebb a kapcsolatunk, mint valaha. Ők sem szerették a feszültséget! Nem hülyék! Csak Fiatalok! Érezték az egészet és sokkal Bölcsebbek voltak, mint mi. Kivárták, hogy jobb legyen. És végre hibátlan az egész! Moziba járunk, zongorázunk, gitározunk, társasozunk, súlyzózunk, gipszet öntünk, növényt ültetünk, álarcot készítünk, rajzolunk, festünk és imádjuk egymást. Ez azelőtt nem volt így. Feszültség volt és “hagyjál békén” -begubózás…”

Tamás  rendkívül jó Himnusz átiratát itt találod!

7 évesen egy magyar slágerrel tarolt a tehetségkutatóban a norvég kislány, kattints ide érte!

Szerző: Gini Papp – Illúzió
(közreadva Kontor Tamás engedélyével)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Istvan Szabo says:

    Kontor Tamás Majdnem Minden Szót Nagybetűvel Kezd. Ellentétben Velem

  2. Ezt most komolyan kérdezed?! Eddig is a szemed előtt volt.

  3. Gabor Csapo says:

    Hát ez meg honnan került elő??

  4. Szia Dóra, nem akartam ok nyomozni, csak szélesebb körben terjeszteni amit Tamás szeretett volna közölni. Ha Eszter szeretné kiegészíteni, tartom annyira vagány csajnak, hogy nem habozik hozzá kommentálni 🙂

  5. Lengyel Dóra says:

    Szuper ez a cikk, de akkor már úgy írtam volna meg,hogy Eszti véleményt is megkérdezem tőle és beleteszem, persze csak,ha engedné,mert ez róla is szól. De így is nagyon tetszik az egész ,nagyon jól sikerült


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!