” Ha itt gyorsan nem történik valami, gyermekek fognak meghalni”…

Egy édesanya facebook posztja terjed futótűzként, melyet a Szent László kórházban, beteg gyermeke mellett töltött időszak tapasztalatai írattak le vele:

“Most épp az jár a fejemben, hogy millió köszönet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az ilyen gyalázatos körülmények ellenére is még mindig itt vannak Magyarországon, küzdenek, és képesek megőrizni az emberségüket, valamint a hitüket, hogy egyszer talán lesz ez jobb, ha nem is a mi időnkben, de talán majd dédunokáinknak… A nővérnek, aki 48 órája talpon van, bár már beszélni is alig bír, de elmondta nekem, hogy 2 emeleten ügyel + a betegfelvételen, és éjjel, amikor a sokadik súlyosan kiszáradt picinek próbálta bekötni az infúziót, azért imádkozott, hogy a másodikon, tőlünk pár szobával odébb fekvő árva 2 éves kicsi (akit, senki nem látogat) ne halljon meg, mire felér hozzá, mivel gégemetszéses. A nővérhívó fényei folyamatosan égnek, mintha karácsony lenne, mert az infúziós “tekerőből” 36 ft-tal olcsóbbat hoztak, de ez vagy ömlik a gyerekbe, vagy leáll, mivel nem lehet beállítani. Köszönet a tündéri doktornéninek, aki vizit közben, az 5. szoba után kiment és sírt…. majd pár perc múlva mosolyogva ment vissza a kicsikhez. Köszönet a főorvos asszonynak, aki szinte folyamatosan ügyel a sürgősségin, de már a ki tudja hányadik órában, napban, reggelre üvöltve szídta a rendszert, hogy azonnal petíciót kell írni, “ezt így nem lehet, nem lehet”, kiabálta. És sok sikert annak a 4 gyermekorvosnak, aki az elmúlt pár hónapban hagyta el a László kórház fertőző gyermekosztályát (1 Svájc, 1 Németország, 2 Ausztria)…

És végül egy dermesztő mondat szó szerint idézve egy nővértől:

” Ha itt gyorsan nem történik valami, gyermekek fognak meghalni”…

Vajon kit fog ez a pár sor érdekelni? Hányan jutnak el idáig az olvasásában? Nem szoktam ilyet kérni, de ha ezt elolvastad, írj kommentbe egy pontot… Nem lesztek sokan, és nem csak azért mert én, egy kis porszem írtam, hanem, mert addig még nem velük történik, sokaknak nem gond…”

Fotó: MTI

Egyre aggasztóbb a helyzet. Az egészségügy végromlásban van. Az orvosok és valamennyi egészségügyi dolgozó fizetése méltóságon aluli, de mivel ezek az emberek elhívatottak, nagyon rossz tárgyalás pozícióban vannak. A rájuk bízott életeket nem merik és nem akarják csak úgy maguk mögött hagyni, és bár időnként sztrájkkal fenyegetőznek és meg is lépik, nem sok fejlődést látunk. 
Ezért is erősödő tendencia, hogy szinte egész orvosi osztályok lépnek ki, és folytatják munkájukat élhető körülmények között, külföldön. Nem hibáztathatóak, lassan 20 éve vívják szélmalom harcukat. Senki nem tudhatja milyen harcot vívnak saját lelkiismeretükkel, míg odáig jutnak, hogy tarthatatlan számukra egzisztencálisan az állapot, ezért lépniük kell. 
Ez már nem pusztán pénzről és fizetésemelésről szól. Itt már az egész felépítést, struktúrát kell porig rombolni és újra építeni, hogy gyógyító munkát végezhessenek. 
Nincsenek eszközök, olyan kórházak működnek, melyek közel sem felelnek már meg a gyógyítási előírásoknak. A minimális elvárásoknak sem. 
A remény marad, hogy nem épül már idén új stadion, helyette inkább még egy mackó sajtot kaphatnak a betegek. 

Szerző: Gini Papp – Illúzió