“Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.
Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.
Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.
(fotó: kordama.hu)
S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jól esett. Hangosan. Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt. Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.
Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég. Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt.”
Csak szokás kérdése, majd meglátod. Hosszú hetekig, talán hónapokig fog tartani, míg szokásoddá teszed ezeket, aztán pedig már részeddé válik.
Azt mondják, 21 nap alatt bármit szokássá tehetünk az életünkben.
Ha ez így van, akkor mostantól mindössze három hétig kell kitartanunk, azaz minden nap úgy tennünk, mintha már el is értük volna az áhított állapotot. (Ha nehezen megy, minden napra beiktathatunk egy meghatározott időtartamú szünetet, amikor kiadjuk magunkból a negatív érzéseket.)
Gyerekként megtapasztaltuk ezt, és lehet, hogy elég volt hozzá akár 14 nap is.
Lehet, hogy most nem tartjuk képesnek magunkat arra, hogy boldogok, egészségesek vagy sikeresek legyünk, de ha újra meg újra eljátsszuk és közben érzelmileg őszintén átéljük az ilyen létállapotokat, akkor beépülhetnek a személyiségünkbe!
Ha megtanulunk „pozitívan” érezni és gondolkodni, akkor olyan lehetőségeket vonzunk be, amelyek gazdagítanak, gyarapítanak és megszépítik életünket. Fizikailag is így működik ez. Ha begyakoroljuk az egészséges létállapotot, szervezetünk javarészt ezt a parancsot fogja követni.
Byron Katie mondja : ” ha tudnád milyen csodálatos vagy, térdre borulnál magad előtt…
Byron Katie: Dolgozz az elméddel! (Itt)
Feldmár András idézeteit! Kattints IDE!
Popper Péter 10 fontos tanácsa szívügyekben ITT!
Müller Péter: Az igazi visszatér, ne félj! Kattints ide!
Müller Péter: A magányban berozsdásodsz… – kattints ide az írásért!
Müller Péter: A házasságban hazamegyünk egymásba… (ITT)
Müller Péter: Ezt a titkot csak kevesen tudják!
Szerző: Gini Papp – Illúzió
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: