Szívszorító pillanatok: 30 év után újra találkoztak a szerelmesek

Marina Abramović egy rendkívül híres performansz művész, aki még Jugoszláviából vándorolt ki az Egyesült Államokba. Napjainkban már kígyózó sorok állnak egy-egy előadásának jegyeiért New Yorkban. Az 1946-os születésű Marina sokkoló környezetben nőtt fel. Szülei partizánok voltak, nagybátyja az ortodox egyház pátriárkája. A háború után szüleit nemzeti hősként ünnepelte a kormány, így lettek a “vörös burzsoázia” részei. 6 éves koráig nagyanyja nevelte, aki mélyen vallásos volt, így a kislány rituálék között élte mindennapjait. Majd testvére született, a család újra egyesült. Emlékezésében folytonos verésről beszél és apja tajtékzásairól. Anyja katonai stílusú nevelésben részesítette őt és fivérét, állandó fizikai bántalmazások mellett. 25 éves koráig – a képzőművészeti főiskola elvégzéséig – élt otthon és este 10 óráig haza kellett érnie. Esti, unalmas óráit őrült próbálkozásokkal ütötte el, melyből kinőtte magát művészete végül. Önkorbácsolások, önégetések, kitartó kísérletek a fájdalommal, és azok hangjával.

1971-1976-ig Neša Paripović művész felesége volt.

1974-ben egy fellépésében 6 órán keresztül mozdulatlanul állt a közönség előtt, akik bármivel zavarhatták őt. Fizikai határait próbálgatva szó szerint a tűzzel játszott, amiből orvosok mentették ki. Ha előadásaira keresel, hiszem, hogy teljes megdöbbenéssel fogod azokat olvasni-nézni.

1976-ban Amszterdamba látogatott fellépni, és akkor úgy döntött ott is marad egy ideig. Ott megismerkedett Uwe Laysiepen nyugat-német előadóművésszel akit Ulay néven ismert meg az underground közönség. Marina Abramović korábban egyedül, majd egy dekádon át vele adta elő sok esetben sokkoló performanszait, melyekben a meztelenség szinte minden esetben eszközként szolgált, akár a nő-férfi kapcsolatot vizsgáló (Works with Ulay)*, akár az ember legbrutálisabb érzelmeit vizsgáló-kiváltó próbálkozásoknál (Rythm 0). Ez utóbbi alkotásnál a művésznő testével játszadozó nézők egy ponton túl már-már tényleges veszélyforrássá is váltak. Pisztollyal, késekkel.
Marina több évtizedes pályafutása során a tűrőképesség határáig préselte, ostorozta, szúrta, pörkölte testét és lelkét, összeszabdalta, megégette, megmérgezte, megfojtotta magát.

*Egy alkalommal 17 percen át tapadtak egymás szájára és használták egymás oxigén tartalékát légzésre, majd tudattalanul zuhantak a földre. Ebben a darabban azt szándékozták megmutatni nézőiknek, hogyan nyeli el az egyik ember a másikat, hogyan cserélődnek vagy semmisítik meg egymást.

Több éven át tartó szerelmi- és munkaviszonyukat 1988-ban egy spirituális úttal zárták le: a Kínai Nagy Fal két végéről indultak el egymás felé és kb. 2000 km megtétele után, középen összetalálkozva mondtak búcsút egymásnak.

Hosszú volt az út Szerbiától idáig. Ma már Abramović világsztár – asszisztensekkel, csodálókkal, limuzinokkal, mert hatalmas közönsége életben tartja ezt a fajta művészetet. Az ArtReview nemzetközi művészeti magazin frissen kiadott Top 100-as listájában a hatalmasok sorában az előkelő 11. hely az övé.

A következő felvételen – mely jó ideje kering a neten – a 2010-es Modern Művészetek Múzeumában, New Yorkban előadott performanszát láthatjuk. A produkció lényege az volt, hogy 736 órán át, napi 8 órában ült egy asztalnál mozdulatlanul. JELEN VOLT. Az előadás lényege: az előadó és nézők között intim, bensőséges kapcsolat és légkör megteremtése; a nézőközönség bármelyik tagja leülhetett a művésznővel szemben, és néhány percig elidőzhetett a társaságában. Láthatod, míg Marina rezzenéstelen arccal néz, az emberek megremegnek, grimaszolnak, bólogatnak. De ő állja a sarat, nem ül ki semmi az arcára.

Ám az egyik látogató nem más volt mint élete legnagyobb szerelme Ulay, akivel 12 évig éltek együtt és 30 éve nem látták egymást. A férfi leült elé, majd a pillanat mikor egymásra néznek egy végső búcsúzás érzelmeit mutatja be. Még 30 év után is érződik, hogy a szerelem nem múlt el nyomtalanul…