“Uraim, eljött az idő, hogy ünnepeljük kiváltságos helyzetünket!

Azt mondom uraim, eljött az idő. Nekünk, férfiaknak.
A tanulás ideje. A lecke pedig nem más, mint a szeretet.
Megannyi dicsőséges skalp van már övünkre tűzve. Hódítottunk, birodalmak hoztunk létre, anyagi jólétet teremtettünk. De mindeközben elnyomtunk, pusztítottunk, háborúztunk.
S most lelketlen teremtésünkben, félelemtől vacogva tesszük fel a kérdéseket: Hogyan tovább? Merre tovább? Kihez fordulhatnánk? Ki fog ezek után segíteni nekünk? Van egyáltalán valami, vagy valaki e bolygón ki ennyi pusztítás után még segítő kezet nyújt nekünk?
Szerencsére van. Vagy inkább Hála Istennek.
Mert itt vannak, velünk vannak a nők. S ha kétely ébredne benned ezen állítás helytállóságát illetően,csak gondolj bele!
Isten a nőre bízta az új életet.
Benne fogantatik meg a gyermek, a testében fejlődik, lelkével a legszorosabb kapcsolatban. Ő az ki minden körülmények között képes szeretni, gondoskodni, elfogadni, együtt lélegezni.
A szeretetet uraim nem tanfolyamokon, kurzusokon, tréningeken tanuljuk meg. Ott csak gondolatokat, alapokat kapunk.
A szeretetet az ölelésekben, az érintésekben, a csókokban kapjuk, s általuk megtapasztalva tanuljuk meg.
És bizony nagyunk félünk. Mert mindeddig nem tartottuk ezeket értéknek, mi több a gyengeség jele volt.
Mégis azt mondom eljött az idő, hogy bátrak és erősek legyünk, hogy merjünk gyengének lenni. Merjünk gyengédnek lenni.
Forduljunk erős és tiszta szívvel mestereinkhez, gurujainkhoz: a NŐKHÖZ.
Eljött az idő, hogy bocsánatot kérjünk.
A nőktől, a gyerekeinktől, önmagunktól.

Eljött az idő, hogy a világ legerősebb energiájával, ne irányítva, de összefogva új világot építsünk.
Eljött az idő, hogy feledjük a régi sémát, mi a különbségek illúziója által osztott meg minket és ki merjük mondani: Nem Te és Én, hanem MI együtt. Nem férfi és nő, hanem MI együtt.
Eljött az idő, hogy megértsük, elfogadjuk, majd meg is ünnepeljük kiváltságos helyzetünket. Mert mi férfiak sosem vagyunk egyedül. Fogantatásunk első pillanatától, földi életünk utolsó pillanatáig nők gondoskodnak rólunk.
Meghallgatnak, megértenek, ölelnek, érintenek, simogatnak, csókolnak, gondoskodnak rólunk mint gyermekeikről. Ápolnak, főznek, mosnak, takarítanak, kedvünkre tesznek. Van idejük ránk, a gyermekeikre, miközben egyre többet s többet dolgoznak.
És egyre csak Szeretnek, Szeretnek, Szeretnek.
Azt mondom uraim, eljött az idő, hogy a nők felé forduljunk és kezdjük el őket tisztelni.
Azt mondom uraim, eljött az idő, hogy trédre ereszkedjünk előttük és hálával a szívünkben így szóljunk hozzájuk: KÖSZÖNJÜK, HOGY VAGYTOK NEKÜNK.
Azt mondom uraim, eljött az idő, hogy a férfi történelem legnagyobb kihívásának nekilássunk: TANULJUNK MEG SZERETNI.