Mert lassan két részre szakad ez az ország, vannak a multikulti imádók és azok, akik rettegnek a beolvasztási politikától… Utóbbiak nyilván azért is, mert tök homályos még a vörös páholyban ülőknek is, mit kezdjenek a hirtelen jött helyzettel. Mindenesetre Ágoston László facebook oldalán találtam egy érdekes bejegyzést így az Aradi vértanúkról való megemlékezés apropóján, ami talán összemossa a szélsőséges gondolatokat a fejekben.
Bem apó nem tudott magyarul, élete utolsó éveiben muszlim lett – mégis az egyik legnagyobb magyar hős.
“A kistermetű, de vakmerő és rettenthetetlen “Bem apót” székely katonái bálványozták, jóllehet egy szavát sem értették. Magyarul nem tudott, a németet is törte, főleg franciául értette meg magát. Sikerének titka a hadvezéri és szervező tehetség mellett a tüzérség kiváló alkalmazása és a csapatok gyors, éjjeli mozgatása volt, rajtaütésszerű támadásaival kerekedett felül a számbeli túlerőn. Győzelmei után kitüntetéseket, előléptetéseket és dupla ellátmányt osztott. Magányos ember volt, azt beszélték róla: egyetlen szerelme az ágyú. Hamvait 1929-ben szállították haza Lengyelországba, és Tarnówban temették el. 1956. október 23-án Budapesten, a róla elnevezett téren álló szobornál rendezték az egyetemisták tüntetését.” (Bem Józsefről itt olvashatsz bővebben)
Tarnówban nem temették el a szó szoros értelmében, mivel a törökországi száműzetésben felvette az iszlám hitet, és az akkori lengyel katolikus egyház álláspontja szerint egy pogány nem nyugodhatott “keresztény földben”. Ezért koporsóját hat oszlopra helyezték, és a mai napig így áll ott…
A Tarnówban lévő oszlop
A mai Szíria területén hunyt el, abban a városban, ami ma nap mint nap a hírekben szerepel. Aleppó. Ugye mindenki tudja mi van most ott?
Egy másik érdekesség, hogy az emigráns lengyel tisztek egy török-orosz háborúban bizakodtak, azért vették fel az iszlám hitet. Csatlakozott hozzá még Guyon Richárd, Kmety György és mintegy 216 magyar, 7 lengyel és 15 olasz tiszt, és áttért az iszlámra, felvette a Murad (Murat) nevet. Oszt háború mégsem lett, így került Murat pasa Aleppóba. Itt valószínűleg maláriában hunyt el.
16 aradi hős. Köztük magyar, szerb, örmény, német, osztrák nagyszerű hadvezérek! (Igazi multikulti már megint…) És természetesen Batthyány Lajos miniszterelnök. + 18. Görgeyből árulót csináltak, pedig kizárólag annak köszönheti az életét, hogy Rüdiger orosz tábornok, nemcsak közbenjárt érdekében, de komolyan meg is fenyegette az osztrákokat, ha Görgey tábornokhoz mernek nyúlni.
Ilyen érdekességeket tudunk meg, ha sorok között olvasunk. Mit szólnak ehhez vajon azok a nagymagyarok, akik ma az aradiakat siratják?
Annak idején a Monarchia volt a legmultikultibb ország egész Európában. Ugye a sok nemzet – sokféle kultúra és ki is jött a multikulti 🙂 És voltak minden nációból akik ilyen-olyan okok miatt a szabadságharcunk mellé álltak. És migráncsként is becsülettel harcoltak az ügy mellett aminek elkötelezték magukat! Amúgy Kossuthék szerencsétlen kisebbségi politikája ágyazott meg trianonnak, meg annak, hogy nehezen jövünk ki a szomszédokkal. Nem ismerték fel, hogy bizony a nemzetiségeknek más a fontos mint nekünk, nem szeretik ha rájuk van erőltetve a “magyarság” és ha megnyerjük a szabadságharcot akkor bizony az ő helyzetük csak annyiban változik, hogy az osztrák urak helyett a magyar uraknak tartoznak engedelmességgel.
A történelem oktatás szelektív. Ráadásul pont az én generációm volt az, akinél összeomlottak a hazugságok. A tankönyvek sorait kicserélték. Az 56-os Ellenforradalomból (amit még említeni se nagyon lehetett) hirtelen égig magasztalt Forradalom lett, a Szovjetúnió szétesett, Április 4. és November 7. drága ünnepeink is odalettek hirtelen. Mi mindent hazudtak össze az évszázadok alatt a múltról? És mit változtattak meg szemrebbenés nélkül amikor már nem feküdt az aktuális politikai érának az addigi adathalmaz? Légy szíves, ne vegyél be mindent! A saját érdekedbe, és másokéba se, mert ha ultrát csinál belőled a történelem könyv, mindenki veszít. Mi egy józan elmét, te a sosem volt személyiségedet, egyedi látásmódodat. Építsd ki inkább a saját magadét, méghozzá azzal, hogy kutatsz, olvasol, beszélgetsz nyitott elmékkel (is). Köszönöm.
“Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. (…) Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.”
Wass Albert
Súlyosan melléfogtál sajnos ezzel az eszmefuttatással, “világos”? A fejedben megragadt a multikulti szó és ekörül repültél párat. Teljesen másik vágányról nézted be a mondanivalót.
Gini Papp: eddig tetszettek az írásaid, de most csak elképedek, hogy vajon a te fejedben mi minden lehet összemosva? Az aradi vértanúk, akik különböző nemzetiségűek voltak, azért voltak HŐSŐK, mert vállalták, hogy egy eszméért az életüket is áldozzák, és ez az eszme a magyar szabadság volt, ezért ők tiszteletbeli magyarok, világos? nem akarja senki őket erőszakkal magyarosítani, ők önként akartak a magyarokért tenni valamit, és mi ezért hálával és tisztelettel emlegetjük őket legméltóbb magyarokként (ellentétben a magyar állampol-gárságba beleszületett, de a magyar országért, vagy népért, vagyis a közjóért semmit nem tevő alakokkal). És külön zavaró a cikked végén azt a Wass Albertet idézni, aki még akkor is minden szavával és cselekedetével a magyarságért tett, amikor mér sok éve Amerikában kellett élnie, oda kellett menekülnie, mert a románok el akarták tenni láb alol. Talán neked is kellene kicsit olvasgatni a neten mielőtt egy ilyen nagy ember szavait arra használod, hogy kis “multikulti” elméletedet alátámaszd. A nagy Bem apó pedig nem emlegethető egy napon azokkal a muzulmánokkal, akik mostanában hordák modjára ellepik Európát, hanem azokkal a békés, dolgos muzulmánokkal, akik már évtizedek, vagy századok óta Európában éltek.
Azért Bem Apó muiszlimságát ne mossuk már össze ezzel a hordával!Ez ugyanolyan, mint amikor arra hívatkoznak hogy a mi 56-os menekültjeinket is befogadták. Egészen máés most a helyzet, amikor milliós- netán 10 millliós teljesen idegen kúltúra ront Európára, törtvényről, fegyelemről, bizonyps normálk betartásáról fogalmuk sincs! nem akarnak dolgozni, rombolnak, erőszakoskodnak, követelőznek. Persze nem csak ők a HIBÁSAK! aZOK AKIK KÜLDIK, HOZZÁK ŐKET, A PÉNZVILÁG, ÉS AZ EMBERCSEMPÉSZEK!