Drága csillagom, az ágyad mellett ülök, forró homlokodat fogva, egyenletes, kissé szörcsögő szuszogásodat hallgatva. Bár a szemed békésen lehunytad, angyali arcodat láz pirítja. Percekkel ezelőtt még az ölemben gubbasztottál, mint egy bágyadt kismadár és az eperízű szuszpenziódat nyalogattad királylányos kanálkádról. Bár napok óta harcolsz a betegséggel, és egyre kimerültebben teszed ezt, mindig van erőd biztatón rám mosolyogni. Apró tündér vagy te egy beteg testecskében.

A világ legtehetetlenebb érzése számomra az, amikor lázas leszel, márpedig ezt te viszonylag gyakran produkálod. Egyszerűen mindig frászt kapok, pedig tudom, ez egy védekező mechanizmus valamilyen kórokozóval szemben, ergo most gyógyítod magad. Mégis, szokatlanul elcsendesedünk, s te egy dologra vágysz, a törődésre. 

Számtalan átvirrasztott éjszaka van mögöttem, olyan időszakok, amikor elaludni sem mertem, vagy felriadva tapogattam a homlokadat, hátadat, vajon mennyire szökött fel a láz, mialatt elbóbiskoltam. A tüdőgyulladásod volt mind közül a legfélelmetesebb. Mondták, hogy vírus söpör végig éppen, velejárója a hosszan tartó, magas láz, na de kérem, ne tartson már két napnál tovább! 
Ez bizony már több, mint 3 napja tartott akkor. Elfogyott egy üveg lázcsillapító, mert folyton 39 felett pittyegett a lázmérő, volt, hogy félrebeszéltél. 
Nincs ennél ijesztőbb számomra. Az ötödik napon derült ki, hogy ez bizony már átfordult tüdőgyulladásba. Életed első vérvétele is úgy történt, hogy kifacsart citromként ültél az ölemben és igyekeztem nem beleájulni a tudatba, hogy a sok szenvedés megkoronázásaként még a vénádat is átrepeszti a tű, és te meg kell tapasztald ezt a fajta fájdalmat is. Hősként viselted, nyikkanás nélkül, Nem tudtam, hogy jó-e ez a fegyelmezettséged, ami annyira jellemző is rád, vagy jobban örültem volna annak, hogy gyerekként viselkedsz és kiborulsz egy kicsit. Miközben a röntgen előtt várakoztunk, szorosan átöleltél és a fülembe súgtad amit azóta mondogatsz, hogy beszélni tudsz:

Olyan jó, hogy hozzád jöttem lakni, te vagy a kedvenc anyukám…

Végtelen hála mindazért, ami természetes, mert ez vagy te. Azt hiszem, ezért vártam ilyen sokáig az anyasággal, mert tudtam, milyen nehezen fogom kezelni a vele járó mérhetetlen felelősséget. Biztonságban akarlak tudni úgy, hogy közben ne pisáljalak körbe, és védjelek meg mindentől. Már a szülőszobán is az járt a fejemben, miközben a kezemben tartottalak és alvó arcocskádat néztem, “te úristen, itt egy ember, akit nekem kell életben tartanom”, és akkor még mit sem sejtettem mit vált ki belőlem egy-egy betegséged.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy beépítsem a tudatomba, ezek az időszakok szükségesek ahhoz, hogy erős felnőtt légy. Nekem pedig egy dolgom van csupán, szerető törődéssel segíteni át rajtuk.

• Amikor a gyermek emlékszik az előző életeire… – a lányom történetei
• Te meg mered engedni magadnak a boldogságot? – önvallomásomat ide kattintva olvashatod el
• Időutazás: Gyermekkori önmagukkal találkozhattak – szívmelengető kísérlet ITT!
• Te megölelted volna Ferikét? Nézd meg hogy viselkedtek a járókelők! (videó)
• Így hálozzák be a mini nők a férfiakat – szívmelengető kísérlet ITT!
• Az Iszlám Állam bennünket is fenyeget, és akkor mi van? – ezt tanultam meg a lányomtól, magamról
• Meg fogja változtatni az életedet…