Müller Péter: “Akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak”

Müller gondolatai kemény ütésként tudnak néha megérkezni a borda alá. Az alábbi sorokat nem egyszer engedtem már át magamon, és mindig mélyen el is gondolkodtatnak. A paradoxont bontja ki, hogyan lehet szívből szeretni, de ugyanezen okból fájdalmat okozni. Olyan fájdalmat, amely gyógyítólag hat, és valóban szeretetből történik.

“Lelked fejlődik. Tudatod fejlődik. Holnap olyasmit tudsz, amit ma nem tudsz még. És nem az a baj, ha fejletlen vagy még, hanem az, ha úgy véled: ez így van jól. Mert akkor így is maradsz. Nem növekszel. Ha egy igazi jóakaratú mesterrel találkozol, az egyszerre simogat, s egyszerre teszi az ujját oda, ahol neked fáj. Nem ő okozza, csak megérinti a benned lévő fájdalomgócot.

Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon. És ez vonatkozik a párkapcsolatra is. Mert ebben egymás akaratlan fölemelői és lehúzói vagyunk. Az igazi szeretetet az jellemzi, hogy meg lehet mondani, ami nincsen jól. Nemcsak azt, hogy “Nekem rossz, ha te ilyen vagy” – hanem főleg azt, hogy “Neked rossz, ha ilyen maradsz.”

A lelki természetünk olyan, hogy eleve mindent kihárít. És a nagy tanítók, a jó társak, az őszinte barátok és a jó könyvek ezt nem engedik meg. Odafordítják a tekintetedet, ahol valamit öntudatlanul nem szeretsz magadban. Ezért első reakciód gyakran a felháborodás. Tekintsd jó jelnek, útjelzőnek: valamit nagyon nem akarsz látni magadban.”

Müller Péter: “Akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak”

Kommentek

VAGY

Oldal ajánlása emailben

Hasonló bejegyzések:

Kommentek

VAGY