Illúzió

Feldmár András: Ha álarcot használsz, ne csodálkozz ezen!

A legtöbb nő imitátor. (Halkan jegyezzük meg, a férfiak zöme is, de itt most nem róluk esik szó.) Hogy miért válnak azzá? Egészen egyszerűen azért, mert nem látják magukat szépnek. Akkor sem, ha bomlanak utánuk a férfiak. Mert ez bizony nem erről szól. 

 

 

Azok a nők, akik legszívesebben a fal felé fordítanák a tükröt, nem szeretik magukat. És ez óriási tragédia, amit kétféle módon oldanak meg. Van a többség, aki az álarcot választja, az implantátumokat és vastag sminket, az indokolatlanul sok és többnyire kihívó ruházatot. És van a kisebbség, aki az utazást választja. Befelé. Hosszú, kemény munkával keresi meg önutálatának okait, majd elkezdi feldolgozni azokat. 

Az első típus, aki a kihívó, művi külsőt választja, ugyanúgy ellenséges ütközetként élheti meg a világ (mások) közeledését, és nem hiszi el magáról, hogy mások jót hozhatnak számára. Hiába építette fel magát külsőleg áldozatos munkával, gyakorlatilag semmiféle kisugárzása sincs. Nem tudja, hogy a nőiesség és a kisugárzás, nem a combja kerületén múlik, de még a mellméretén sem. Ez valami egészen más. A történet messze túlmutat az esztétikán és szépségen. Ráadásul végtelenül megtéveszti azokat, akik kapcsolatba szeretnének vele lépni. Ezért általában fel van háborodva, hogy őt, magát, a lelkületét észre sem veszik. Nem önmagáért szeretik. Csakhogy ez létre sem jöhet külső, felvett jegyei miatt. Benne általában nem a lelket keresik, hanem a testet. A huszonkettes csapdája. (És itt most nem az egészségesen ápolt külsőről beszélek, ugye értesz?)

Nézzük hogyan látja ezt a férfi, a pszichológus, jelen esetben Feldmár András:

“Használj bátran bármit, a ruha, a smink és bármi, ami neked fontos, az a tiéd. Én csak azt mondom, hogy ha kellékeket használsz, akkor ne csodálkozz, hogy én csak a kellékeket látom.
Ha felteszel egy platinaszőke parókát, műszempillát, vérvörösre fested a szádat, akkor nekem előbb fog eszembe jutni Marilyn Monroe, mint te.


Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni.
Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé.
Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam… hát ez butaság, nem?
Ez nem annyira tudatosság, hanem inkább szabadság és bátorság kérdése.”

Az önismeret, a pozitív énkép, a megfelelő mértékű önbizalom szinte elengedhetetlenül szükséges önmagunk kiteljesítéséhez, és ahhoz, hogy azok vegyenek észre, akikre vágyunk. Tudnunk kell, milyenek vagyunk valójában, mit érünk, mire vagyunk képesek. 

Az önértékelés nem kőbe vésett dolog, életünk során alakulhat. Megterhelő életesemények megrendíthetik akár egy magabiztosabb ember önértékelését  is. De egy alacsonyabb önértékelésű ember odafigyeléssel és gyakorlással javíthat is rajta. Találd meg önmagad, találd meg a saját lelki békédet!

És itt egy érdekes videó arról, hogyan reagál a testünk arra, amikor azt mondják nekünk, hogy szépek vagyunk.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!