Chamath Palihapitiya 2007-ben csatlakozott a Facebookhoz, majd hamarosan a vállalat alelnökévé lépett elő. Feladata a közösségi oldal felhasználói bázisának növelése volt. Ami azonban akkor még jó ötletnek tűnt, arról szerinte hamar kiderült, hogy mégsem az, és hatalmas károkat okoz a társadalomnak, ami miatt ő személyesen is komoly lelkiismeret furdalással küzd.
Chamath Palihapitiya, a Facebook egykori alelnöke (fotó: business insider)
“Szerintem egy olyan eszközt készítettünk, ami széttépi a társadalom működését biztosító közösség szövetét.”
Pontosan elmagyarázza, hogyan működnek a közösségi hálózatok, ezen belül is a Facebook, mely a legnagyobb részt harapta ki ebből. A rendszer működését úgy találták ki, hogy az kizárólag a rövidtávú, pillanatnyi boldogságot okozó (“dopamin által vezérelt”, ahogy ő fogalmaz) visszajelzési körökre épül. amit a lájkok és a szívecskék nyújtanak. Úgy véli, ez pont azt semmisíti meg, ahogy egyébként a társadalom működik.
Elmesélt egy incidenst, ami Indiában történt: ott egy WhatsAppon terjedő kamu üzenet miatt lincseltek meg hét ártatlan embert. Ez pedig elvihető a végletekig, és rosszindulatú emberek vagy szervezetek úgy manipulálhatnak tömegeket, hogy azok tulajdonképpen minden kérésüket végre fogják hajtani.
7 év alatt két kétszer posztolt a Facebookra, és már igyekszik teljesen mellőzni az életéből, a gyerekeinek pedig nem is engedi meg, hogy regisztráljanak.
Kemény szavak, de mostanában ezzel nincs egyedül: a Facebook egyik legkorábbi befektetője, a hírhedt hacker, Sean Parker éppen pár hete beszélt arról, hogy a közösségi média ellenzőjévé vált, és hogy az olyan oldalak, mint a Facebook az emberi psziché sérülékenységeit használják ki.
Palihapitiya nekiment kicsit a Szílcium-völgynek is. Szerinte borzalmas, hogy a kockázati tőke “gagyi, haszontalan, idióta vállalatokhoz” megy ahelyett, hogy a befektetők olyan problémákat igyekeznének megoldani, mint a globális felmelegedés, vagy éppen a betegségek.
Raádásul habár a nagy tech-vállalatok vezetői sokszor félisteni géniuszoknak tűnnek, Palihapitiya szerint a sikerüket többnyire szerencsével érik el, nem pedig tudással, csak éppen erről mindenki hallgat, vagy vetít. Egyébként neki is egy kockázati-befektető cége van, a Social Capital, ami az egészségügyben és oktatásban próbálkozó vállalkozásokat igyekszik felkarolni.
“Az embereknek határozottan le kell szokniuk ezekről! A rövidtávú, dopaminalapú visszacsatolási hurkok, amiket mi hozunk létre, tönkreteszik a társadalmat!”
“Fel sem fogják, de folyamatosan programozzák Önöket…”
Ezek is érdekelni fognak:
- Pislogsz csak, milyen könnyen irányítják a tudatalattidat! (video)
- Dohánylevél, füstszűrő és papír, ennyi lenne a cigi? Egy frászt! (videó)
- Mi történik a testeddel, ha megiszol egy kólát? (videó)
- A mozis coca-cola 44 teáskanálnyi cukrot tartalmaz! Tudod mit iszol? – 2014-es bejegyzésem a témában
- Jim Carrey életfilozófiája, a színész másik arca (videó)
- A legszebb társadalmi kísérlet: 4 perc szemkontaktus egy idegennel!
- Így reagáltak az emberek a rasszizmusra! Lenyűgöző! (videó)
- “Ne cimkézz!” (kattints ide érte) – ezt a kísérletet látnod kell!
- Rettegve húzódtak el tőle, majd kiderült ki is ő valójában – kattints ide a kisfilmért!
- Vajon te “fajtiszta” vagy? Meglepő videó ITT!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: