A Felvonulók kérték a nyolcvanas években épp annyira hozzátartozott a május 1-jéhez, mint a langyos sör, a virsli vagy a proletáröntudat. Már nem volt kötelező felvonulni, mint a hetvenes években, még a nép kéréseit is teljesítették, de azért nem mehetett adásba akármi.
(foto: fortepan.hu)
Egy városi legenda szerint nem kérhetett akármit, mondjuk egy londoni punkegyüttest a felvonuló, meg volt szabva, miből lehet választani. Ez annyiban igaz, hogy tényleg egy listával mentek oda az ünneplőkhöz, arról lehetett csak választani. A fantázia azonban színesebb, mint a valóság: ennek oka elsősorban nem a nyugati zenéktől való félelem volt, hanem az, hogy a délelőtt-délben leadott kérést estére elő kellett keresni valahonnan, egy raktár mélyéről. – mesélte évekkel később Szegvári Katalin, akinek arcát minden akkoriban aktív ember társította ehhez a műsorhoz.
“Mit tetszene akarni látni?” – perdült a műsor paródiájában Gálvölgyi elé többször is ezzel a kérdéssel a riporternő. Esküszöm, amikor apám megvette a videómagnónkat, ezt az elsők között vettem fel kazettára, és a mai napig is kívülről fújom. A legjobb, hogy ma is ugyanúgy röhögök Gálvölgyin, mint akkor.
A Felvonulók kérték című „kívánságműsor”-ban egyetlen jó dolog volt, mégpedig az, hogy megszülték a Gálvölgyi- és Markos-Nádas-paródiát.
Remélem neked is jó pillanatokat szereztek most ezek a humoristák és örömmel osztod meg másokkal is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: