A fák beszélgetnek és gondoskodnak egymásról állítja egy német erdész!

Az erdő a csönd, az érintetlen természet, a mese és a titkok birodalma. Egy hely, ahol bármi megtörténhet. Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz!
Peter Wohlleben fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged egy titokzatos világba. A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott lebilincselő tudományos esszéiben a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit. És az olvasó nem győz álmélkodni a természet csodáin.

(foto: henningross.de)

Peter Wohlleben (1964) már kisgyermekként természetvédő akart lenni. Erdőgazdálkodást tanult, és több mint húsz éven át a tartományi erdőfelügyelőség alkalmazottjaként dolgozott. Hogy ökológiai elképzeléseit a gyakorlatba is átültesse, felmondott, és napjainkban az Eifel-hegységben vezet egy környezetbarát erdőgazdaságot, ahol az őserdők visszaállításán munkálkodik. Számos tévéműsor vendége, előadásokat tart és gyakorlatokat vezet; több erdővel és a természetvédelemmel foglalkozó mű szerzője.

(fot: bellavitosi.com)

2015-ben készült első könyve – A fák titkos élete – hónapokig vezette a német sikerlistákat, majd több nyelvre lefordították. „Tanulságos, mély empátiával megírt könyv, amely lehetővé teszi számunkra, hogy új szemszögből lássuk az erdőt. Peter Wohlleben könyve az erdőhöz intézett szerelmi vallomás.” – írták róla a Spiegel-ben.

Könyvében azt állítja, hogy a fák beszélgetnek egymással, méghozzá a gyökereikből és gombafonalakból húzódó hálózaton keresztül. Rendkívül aktív társasági életet élnek. Szülőként törődnek leszármazottaikkal, barátkoznak egymással, szövetségeket kötnek, és így harcolnak számukra nem kívánatos fajokkal szemben. Megerősíti, amit már oly sokan igyekeztek bizonyítani, a fák fájdalmat éreznek, sőt tovább megy, tudnak számolni is.

(foto: img.over-blog-kiwi.com)

Bár sok biológus igyekezett támadni Wohlleben megfigyeleléseit, állításait, nem tudtak ellenérveket támasztani vele szemben. Mivel könyve szórakoztató formában mesél a biológiáról, szinte regényként olvasható. Kifejezetten izgalmasan mutatja be a fák viselkedését, különösen a mindig összeartó bükkökét, akik a jégkorszak óta bevették szinte egész Európát és mindenhol, ahová csak eljutnak, kíméletlenül leszámolnak más fafajtákkal. A bükk stratégiájának kulcsa, hogy nagyon-nagyon kevés fényt enged maga alá. Ez két dolgot jelent:

a bükk alatt csak a legkisebb fényigényű növények élnek meg, és
a fiatal bükkök egészen jól elvannak más, több fényt áteresztő fák koronái alatt is.

Ha pedig a fiatal bükk elérkezettnek látja az időt, rákapcsol és túlnövi a fát, ami alatt nőtt, majd a koronájával megfosztja az életet adó fénytől.

Egyetlen gyenge pontjuk, hogy nagyon szociálisak és csak erdőben, fajtársaik között érzik igazán jól és biztonságban magkat. Ezzel szemben például a tölgyek jobban elvannak kisebb csoportokban vagy akár egyedül is.

A tölgyeknél sokkal jobban kedvelik az egyedüllétet a fűzfák és a nyárfák, amik kifejezetten arra játszanak, hogy a magjuk minél messzebbre jusson az anyafától. Ezek a fák az erdő védelme nélkül is képesek a túlélésre, ez teszi őket úttörőkké az erdők természetes terjeszkedésében. Egy bükkfa például nagy gondban lenne, ha csak úgy, valami füves pusztán kellene kinőnie, de nyárfák alatt akár lehet is esélye.

(foto: macleans.ca)

Könyvében azt is bemutatja, hogyan gondoskodnak a fák utódaikról. Egy fiatal fa semmi mást sem szeretne annyira, mint turbófokozatban fotoszintetizálni, és folyamatosan növekedni. Ezt azonban nem teheti meg, amíg az anyja föléje tornyosul. Ezekben a korai évtizedekben az öreg fa a föld alatti hálózaton keresztül látja el táplálékkal az utódait, amik így olyan szilárd és tartós törzset növesztenek, mintha akadály nélkül jutna hozzájuk a napfény. Az erdőben a fiatalok esélye csak akkor jön el, ha akár 400-500 éves anyjuk annyira megöregszik, hogy már nem tudja tartani a koronáját, és ledől. Ekkor a ledőlés után életben maradt fiatalokra is jut napfény, akik végre elkezdhetnek növekedni.

Az erdész szerint a mai erdőgazdálkodással éppen az a probléma, hogy figyelmen kívül hagyja, milyen is egy igazi erdő. Manapság a telepített erdők szinte minden esetben egyetlen fajta fából állnak, ez pedig általában rontja az erdő ellenálló-képességét. Az, hogy a fákat egymástól távolra telepítik, gátolja, hogy kapcsolatba léphessenek egymással, holott erre több fafajnak is bizonyítottan igénye van, a fő probléma pedig az, hogy a fakereskedők nem hagyják megöregedni az erdőket.

Mivel a telepített erdők fái növekedéskor nem kapnak árnyékot, nagyon gyorsan nőnek, de a törzsük nem lesz eléggé ellenálló. Nem véletlen, hogy a komoly viharkárok szinte mindig telepített erdőkben keletkeznek. Ráadásul a telepített erdők fáit maximum 80 éves korukban már kivágják.

Emberi években számolva ez érthető is, hiszen 80 év már szép kor egy embernek. A fák azonban sokkal lassabban élik az életüket, és megfelelő körülmények között, erdőben egy bükk például 400-500 évig is elélhet. A 80 éves kor szerinte a fáknál még gyerekkor, nem véletlen, hogy egy évszázadok óta érintetlen erdőben egy 80 éves fa gyakran alig magasabb 2-3 méternél. A telepített erdők 80 éves fái ehhez képest viszont már kitermelhető szálfák. Az erdész éppen ezért hasonlítja ezeket a fákat a húsukért tenyésztett állatokhoz.

A mesterségesen telepített, fiatalabb erdőkben gyakran a fák sem érzik magukat túl jól, és kényelmetlenségüket jelzik is egymásnak. A könyvben is idézett kutatások szerint pedig lehetséges, hogy az ember is érzi ezt: minél öregebb és minél egészségesebb egy erdő, annál jobb benne az emberek közérzete, és annál nyugodtabbak a túrázók: a pulzusuk kiegyenlítődik, a vérnyomásuk lecsökken.

Wohlleben szerint az erdők tanulmányozása az egész mezőgazdaságnak hasznos lehet, az pedig egészen biztos, hogy Európában több időt kellene hagynunk a telepített erdőknek is, hogy megöregedhessenek. Egy öreg erdő nem feltétlenül jelent kevesebb faanyagot sem, ha a fák jól érzik magukat, jobban nőnek, akár 200-300 éves korukban is, így a fára hajtó erdészetek is jobban járhatnának.

Még azzal sem okoztunk maradandó károkat, hogy Európa szinte összes több száz éve érintetlen erdőségét kivágtuk, hiszen öreg erdő akár egy néhány évtizede telepített erdőből is lehet, a fákat egyszerűen csak békén kell hagyni, a természet végezni fogja a dolgát, csak nagyon-nagyon lassan. A fák ráadásul nagyon jól alkalmazkodnak, sőt még tanulni is képesek: ha például egy fának egész életében sok víz áll rendelkezésére, és dőzsöl, de egy aszályos nyáron hirtelen elfogy a víz, a fa ezt meg fogja jegyezni, és később minden évben sokkal takarékosabb lesz a vízzel, mint korábban.

“A fák titkos élete” elolvasása után az ember úgy érzi, fontos dolgokat tudott meg a körülötte lévő világról, és minden fejezet újabb mindennapi jelenséget tesz érthetővé a biológia iránt amúgy nem túlzottan érdeklődő olvasó számára. Az erdész nem azt akarja, hogy az emberek hagyják békén a fákat, Wohlleben szerint az emberi civilizáció alapja, hogy más élőlényeket használunk a túlélésünk és fejlődésünk érdekében, és ezzel semmi baj nincsen. Az viszont elvárható, hogy minél többet tudjunk ezekről az élőlényekről, minél tisztességesebben bánjunk velük, és hogy ne pazaroljuk a tőlük kapott erőforrásokat.

“Meg kell értenünk, hogy annak ellenére, amit az elmúlt évtizedekben tanultunk, a természet nem valamiféle személytelen gép.” – hangsúlyozza Wohlleben.

Oldal ajánlása emailben

Hasonló bejegyzések:

Kommentek