Az én gyerekkoromban így nézett ki karácsony környékén az utca. Reggeli után futottunk a szánkónkért és ebédig játszottunk a havas utcákon vele. Nevetve hógolyóztunk, csúszkáltunk, majd kiéhezve, kifáradva estünk be az ajtón.
Nagymamáék pakkjából sütötte meg anyánk a disznótorost, ami mellé került töltött káposzta, halászlé és rántott hal is. Halat máskor nem igen ettünk, mert nem lehetett kapni. Sült a bejgli, a zserbó és a jófajta pogácsa. Anyám sürgött-forgott a konyhában, míg apám a fát díszítette. Számomra ez volt A KARÁCSONY. A giccses, angyalhajas, gazdagon megrakott. Mindig ugyanazokkal a díszekkel, nem váltogatva évenként a gömbök színét. Akkor ez értéknek számított, selyempapírba csomagolva tartottuk minden egyes darabját.
(fotó: facebook)
Itt vár rád a nagy karácsonyi kvízem! Kattints ide!
Mi gyerekek készítettük rá a girlandot, méghozzá pattogatott kukoricából és papírból.
A klasszikus habkarika – amit nem boltban vásároltunk, hanem mi készítettünk tojásfehérjéből és cukorból -, és persze a kétféle szaloncukor se hiányozhatott a fánkról.
Akkoriban úgy tűnt mindenki nyugodtan készül a karácsonyra, és azt hiszem nem csak azért emlékszem így, mert gyerek voltam. A felnőttek valahogy oldottabban, mosolygósabban, szeretettelibben készültek az ünnepre.
Hátulgombolós kisgyerek kapja meg az ajándékát (fotó: Fortepan)
Talán közrejátszik ebben az is, hogy tárcsázós telefon volt, abból sem mindenkinek, tévé műsor meg szinte alig. Az M1 és M2 között kapcsolgatva vártunk egy-egy műsort, ami aztán másnap még beszédtéma is volt közöttünk. Az élet lassabban zajlott, az információk is másképpen jutottak el hozzánk. Mi a lakótelep sarkán felállított telefonfülke előtt várakoztunk türelmesen, hogy felhívhassuk barátainkat, rokonainkat. Egyhangúbb, mégis boldogabb időszak volt, mert mindennek figyelmet adtunk, tényleges figyelmet.
Sugár Áruház 1981 (fotó: Fortepan)
Anyám a Sugár elé küldött karácsony előtt, mert banán vagy narancs érkezett, amiből vásárolhattunk. Beálltam a kígyózó sor végére minusz 15 fokban is, és kockára fagyva araszolgattam a kiszolgáló pult felé. Meglehetősen drágán, és csak egy adott mennyiséget vásárolhatott mindenki a déli gyümölcsökből. Volt, hogy mire odaértem, már nem is jutott belőle. De nem volt tülekedés, egymás taposása, valahogy mindenki türelmesebb, nyugodtabb volt.
Centrum Áruház 1979 (fotó: Fortepan)
A világ legszebb karácsonyi verse még mindig ez! (video)
Centrum Áruházak, Skálák és Vegyesiparcikk Kereskedelem boltjaiban szerezték be szüleink az ajándékokat, de itt is csak nagy utánajárással. Én a Triál-t szerettem nagyon, mert ott lehetett hangszereket kapni, mint például az első xilofonomat vagy triolámat.
Triola (fotó: Galéria Savaria)
Nem puszított mindenütt a reklámzaj, a szemet szúró reklámfeliratok és tolakodó reklámújságok. Az Esti Hírlap vagy Népszabadság nem hemzsegett az ajánlatoktól. Mivel nem volt google, nyakunkba vettük a várost és boltról-boltra jártuk a körúti boltokat. Nem tudtuk elintézni a bevásárlást egy helyen, mint manapság a plázákban. Sms helyett kézzel írt képeslapot küldtünk és kaptunk, amit aztán nagy becsben tartottunk. Sőt, beszélgetési téma volt. Én később ezekből ajándékdobozt készítettem piros fonallal, nagy pelenkaöltésekkel. Mert volt időnk kreatív játékokra. Bőven.
csurga.hu
Egyébként akkor is létezett a marketing szakma, csak talán másképp hívták. Bizonyítja ezt a régi Corvin Áruházas Kívánságlap is. Ez egy előre nyomtatott kívánság lapocska, melynek hátuljára a gyerek írhatta a listáját, a szülő meg ballaghatott vele hozzájuk vásárolni.
Öt évesen minden álmom egy ugróbéka volt, csak azért rágtam apám fülét. De persze ott figyelt mellette a görkorcsolya is, mert jól tudta, hogy azért is fáj a szívem.
Akkoriban nagy ajándéknak számított a rubik kocka, bűvös négyzet, Gazdálkodj okosan!, a Monchichi, ördöglakat, kiskatonák, kisvasút, de még a búgócsiga is. Eszméletvesztésig tudtunk örülni egy-egy ajándéknak. Az első MK28-as magnóm kibontásánál azt hittem konkrétan elájulok. Rommá használtam a Polimer kazettáimat vele. Úgy rögzítettem a rádióban szóló zeneszámokat, hogy mellé raktam és a felvétel gombra csaptam. Így aztán nagyjából egy számom se volt teljes, az eleje és vége valahogy lemaradt. De kit érdekelt? Ez volt a csúcstechnika, és mi imádtuk!
Tiniként aerobik lábszárvédőért pusztultam leginkább és hozzáillő fejpántért. De emlékezetes volt az is, amikor anyámék megvették az első színestévéjüket karácsonykor az egész lépcsőház velünk örült. Ültünk vagy huszan a szobában, úgy néztük az ünnepi műsort, immár színesben.
Te hogy emlékszel vissza? Mi hiányzik a régi karácsonyokból?
Ha tetszett, oszd meg te is és kattints át ide: