Brigitte Bardot francia színésznő abszolút két életet él egy emberöltő alatt. Ő volt a francia szexbálvány, akiért a fél világ rajongott. A 60-as években kicsapongó életet élő Bardot négy férjet fogyasztott el, sorban a másodiktól, Jacques Charrier-től született Nicolas Jacques nevű fia 1960-ban. Az “És megteremté Isten a nőt” című film meghozta számára a robbanásszerű sikert, ami után egy hihetetlenül nagyívű karriert futott be. De pályájától 1973-ban végleg elbúcsúzott, majd az állatvédelemnek szentelte minden idejét és energiáját.
Franciaországban elsőként Bardot emelte fel a szavát 1962-ben a kegyetlen bánásmóddal szemben, ahogy az állatokat kivégzik a vágóhidakon. Úttörőként állt az ügy élére. Sikerült elérnie, hogy levágásuk előtt elektromos pisztollyal kábítsák el a szarvasmarhákat. 1977-ben a fókakölykök irtása ellen kezdett óriási kampányba, mely szintén sikeres lett: a fókaborjúbőr kereskedelmét betiltották. 1986-ban Saint Tropez-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt (La Fondation Brigitte Bardot pour la protection de l’animal sauvage et domestique). A következő évben saját vagyontárgyait és ruháit bocsátotta árverésre. Közel 3 millió frankot gyűjtött össze, hogy a francia törvényeknek megfelelően fenn is tudja tartani. 1988-ban az alapítvány székhelyét Párizsba tette át. Publikált, konferenciákat és tüntetéseket szervezett. 1991-ben birtokát, La Madrague-ot az alapítványnak ajándékozta, hogy tőkét emelhessen. Az alapítvány honlapjához kapcsolódó internetes boltban bárki rendelhet apró dolgokat (nyakörvet, pólót, matricákat, kitűzőket, képeslapokat), ezzel is támogatva az állatvédelmet.
Bardot nyilvánosan megtámadta Sophia Lorent, amiért az Annabella céggel egymillió dolláros szerződést kötött szőrmebundák reklámozására. Bardot nyílt levelében ezt írta Lorennek: „Amikor bundában jársz, ne feledd, hogy állati hullák sokaságát viseled magadon.”
Akcióját Európa-szerte tüntetések követték a prémes állatok megóvása érdekében.
Tavaly januárban a #metoo mozgalom kapcsán újra úgy érezte másfajta ügyekbe is bele kell szólnia, nem csak az állatokat érintőbe. Megtámadta azokat a színésznőket, akik beszéltek az őket ért szexuális zaklatásról, azzal vádolta őket, hogy csak reklámot kívánnak maguknak csinálni ezzel. Képmutatónak és nevetségesnek nevezte őket. Azt mondta őt sosem zaklatták szexuálisan, sőt egyenesen hízelgőnek tartotta, ha a férfiak ostromolták. (Tulajdonképpen a nagy port felvert Catherine Deneuve-féle hadjárathoz csatlakozott abban, hogy elfojtsák a molesztált nők hangját.)
Bardot, aki 1973-ban fejezte be a karrierjét, és kötelezte el magát az állatjogok kivívása mellett, már régóta provokál feministákat. Mégis elismerte a mozgalom kapcsán egy magazinnak, hogy nem emésztette meg, ami a 60-as években történt vele, amikor szerelmi életétől volt hangos a nemzetközi sajtó.
– Még mindig nehéz megérteni mi történt velem – mondta. Ez az időszak nagyon bizalmatlanná tett az emberekkel szemben. Bardot elmondta, hogy szinte semmilyen kapcsolata sincs a szórakoztatóiparral, leszámítva régi barátai, mint például Alain Delon telefonhívásait.
Ehelyett hat macskáját, kilenc kutyáját, és mintegy 50 más állatát látja el gazdaságában és állat-szentélyében, a francia riviérán lévő Saint Tropez üdülőhely közelében.
Tavaly Emmanuel Macron francia elnökkel és feleségével, Brigitte Macronnal találkozott, akiknek szintén szívügyük az állatkínzók elleni fellépés. A színésznő hosszasan diskurált a párral, sőt, még a befogadott kutyusukkal, Nemóval is összebarátkozott.
(fotók: dailymail.co.uk)
Bardot önéletrajzi könyvében a A küzdelem könnyei -ben nagyon keményen, már-már érzéketlenül nyilatkozik anyaságáról. Vagy inkább annak teljes hiányáról. “Inkább egy kutyakölyköt szültem volna, mint embert.” – jelentette ki teljesen ridegen. Mocskos, elfuserált szülése volt elmondása szerint, mert az otthonában kellett ennek megtörténnie. Rettegett ettől, de itt kellett megtörténnie, nem egy műtőben, miközben több száz újságíró tolakodott az ajtaja előtt. A szülését morálisan és pszichésen is traumának írja el, aminek “Nicholas viseli a következményeit”. Már terhessége is undorította, mert túl fiatalnak tartotta magát, ráadásul népszerűsége csúcsán történt meg vele, kétségbeesett állatként gondol vissza magára. Semmiféle anyai ösztön nem támadt fel benne, ezért Nicholas-al rettenetesen keserves volta viszonya. A férfi Norvégiában él a családjával és évente egyszer – mindazok ellenére, hogy anyja továbbra sem mutat felé érzelmeket – meglátogatja. Bár Bardot azzal nyugtatja magát, hogy Nicholas nem mutat haragot felé, nincs benne keserűség azért, amiért “fura anyja” volt.
És, ha nem is Nicholas, de tőle született unokája, a 44 éves Anne Charrier az az alma, ami, vagy aki nem esett messze a fájától. Neve a hazájában legalább annyira ismert, mint híres nagymamájáé, Brigitte Bardot-é. A hatvanas évek szexikonjának leszármazottja szintén színésznő lett: rengeteg francia filmben szerepelt az évek során. Anne nem áll Bardothoz közel, de húga Théa igen. A kisebbik lány nagyanyja kedvéért tanult meg franciául és szívesen jár hozzá Norvégiából.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: