Patricia London, az amerikai fogorvos, imádja szórakoztatni pácienseit. Tavaly jött az ötlet, hogy hétfőnként – kezelt betegeivel – lip-sync-ket játszanak, azaz ismert dalokra mímelik az éneklést. Az összevágott kis videót felrakták, és nem akartak hinni a szemüknek, 1-2 nap leforgása alatt, több mint 3 millió kedvelője volt. Első kisfilmjüknek mostanra több, mint 33 milliós nézettsége… Tovább »
Ehhez a fogdokihoz te is imádnál járni! (video)
Patricia London, az amerikai fogorvos, imádja szórakoztatni pácienseit. Tavaly jött az ötlet, hogy hétfőnként – kezelt betegeivel – lip-sync-ket játszanak, azaz ismert dalokra mímelik az éneklést. Az összevágott kis videót felrakták, és nem akartak hinni a szemüknek, 1-2 nap leforgása alatt, több mint 3 millió kedvelője volt. Első kisfilmjüknek mostanra több, mint 33 milliós nézettsége… Tovább »

A héten már közzétettem egy férfi levelét Geréb Ágnes ügyében. Egy olyan férfiét, aki kompetens az ügyben, hiszen saját gyermekei is Ágnes segítő kezei között jöttek a világra. Hosszan indokolja miért hurcolják meg őt, ugyanakkor miért övezi hallgatás a kórházban történt “műhibákat”. Puzsér véleménye erősen összecseng ezzel, akit ezért ezúton is üdvözlök. Utolsó szó jogán…
Te is a tévé előtt izgultál kedvencedért akkor? Emlékszel még kinek drukkoltál?Eszményi Viktória: Vidéki lány, KFT: Bábú vagy, Soltész Rezső: Szóljon hangosan az ének, Cserháti Zsuzsa: A boldogság és én, Ulmann Mónika: Írtam a bátyámnak egy dalt, Hungária: Limbó láz, Korál: Homok a szélben, hogy csak néhányat említsek az emlékekből. Retró magyar műsorvezetők – kvíz…
Rendkívül népszerűek manapság az optikai illúziókkal készült pszichológiai tesztek. Ebben a blogban nagyon sok hasonlóval találkozhattál már. Ezek a játékos felmérők arra kíváncsiak, hogy mit láttál meg legelőször egy ábrán. Nem hosszas vizsgálódás után, hanem tényleg először. Nézd meg a képet, és fogalmazd meg mit láttál rajta, majd haladj lefelé a meghatározásért! 1. Fa …
Az ausztrál Holly Butcher mindössze 27 esztendős volt, amikor néhány napja, január 4-én el kellett köszönnie az élettől. A csontrák egy ritka típusa támadta meg, Ewing-szarkómával küzdött. Több búcsúlevelet tettem már közzé, olyanokat, amelyek hatalmas belső erőről, teljes tisztánlátásról tanúskodnak. Holly is írt egy ilyet, amiben megosztja veled és velem, miért annyira értékes minden pillanat….
Harmadik részével érkezik a sorozat, melyben újabb 12 fantasztikus színészünk arcát láthatod. Úgy hiszem mindannyian megérdemlik, hogy emléküket életben tartsuk. Kérlek, hogy a képek felett megjelenő nevet párosítsd a hozzá tartozó arccal. Majd oszd meg az eredményedet, emlékeidet velem.(A sorozat előző részeit a lap legalján lévő képes ajánlóban találod meg!) Kattints át ezekre is: Felismered…
Nem is sejted, hogy az ízlésed tökéletes jellemrajzot ad rólad. Ez úgy igaz ruházatra, ételválasztásra, mint például annak kiválasztására, hogy melyik ösvény a legkedvesebb a szívednek. Válaszd ki a legszimpatikusabbat és olvasd el, mit árult el rólad ez a választás! Horoszkópodban van elrejtve karmikus feladatod! Kattints ide! Kattints át a “séta az erdőben” 2 perces…
A megjelenő névhez párosítsd az arcot! Írd meg hozzászólásban hány találatod volt, kit nem ismertél fel esetleg. Ha tetszett, oszd meg te is másokkal!...
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. Mintegy 50 éve, elsőként jelent meg önálló albumuk Magyarországon. 1969-ben az övék volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow. Elsőként jutottak ki az Egyesült Királyságba, és a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük…